Marosvásárhelyen néhány hete firkált valaki olyan román személyiségeket gyalázó feliratot egy ingatlan falára, akik ha ma élnének, jó eséllyel lennének felelősségre vonhatók emberiesség elleni bűncselekmények miatt azok nyomán, amit az Erdélyben élő magyar közösség ellen tettek. Az Avram Iancut, valamint a Horea-féle rebellió vezetőit orális szexre buzdító, illetve Magyarországot éltető felirat „elkövetőjét” a rendőrség gyakorlatilag rekordidő alatt kézre kerítette.

A két ügy közötti ellentét nem is lehetne szembeötlőbb. Már csak azért is, mert míg Marosvásárhelyen információink szerint nem rögzítette térfigyelő kamera a falfirkász ostoba cselekedetét, addig Nagyváradon felvétel is készült a magyar zászló meggyalázására készülő, a sovinizmustól – és vélhetően a környező szórakozóhelyeken kapható italoktól – megrészegült román leányzó tettéről. A váradi rendőrök számára azonban mindeddig leküzdhetetlen kihívást jelentett a lány azonosítása.

Mindennek nyomán két dolog jelenthető ki. Először is: ha történetesen akkorra jelentenék be az elkövető kézre kerítését, amikor ez az írás megjelenik, már akkor is késő lenne.

Másodszor: igencsak gyanús az ügy. A marosvásárhelyi rendőrök ügybuzgalmát és professzionalizmusát összevetve a váradi kollégákéval, utóbbiak vagy olyan gyenge képességű évfolyamból kerültek ki, hogy még a képek alapján sem képesek az elkövető nyomára bukkanni, vagy egyenesen nem is nagyon igyekeznek. Végül is „csak” egy magyar zászlóról van szó.

Ez utóbbi feltételezést látszik megerősíteni a Bihar megyei prefektus lépése is, aki az áldozatot akarja felelősségre vonni, azt firtatva, miért helyezték ki egy „idegen állam” zászlaját. Márpedig, ha így állnak hozzá, az már régen rossz. Hiszen nem csupán Magyarország, hanem a teljes magyar nemzet zászlajáról van szó. Ha pedig jelenleg olyan törvények vannak hatályban Romániában, amelyek tiltják, hogy adófizető, de nem román nemzetiségű román állampolgárok a saját nemzeti jelképeiket használják, akkor azok diszkriminatív, ostoba és aljas törvények, amelyeket egy magát jogállamnak tartó EU-tagországban záros határidőn belül hatályon kívül kell helyezni.

A váradi rendőröknek pedig nem ártana igyekezniük. Az elkövető kézre kerítésének elmulasztása – bármilyen okból is történik – csak elmérgesíti a helyzetet. Hiszen egyfelől bátorítólag hat a román sovinisztákra, akik azt tapasztalják: a román állami hatóságok cinkos tétlenségbe merülve mellettük állnak, amikor kultúremberhez méltatlan atrocitásokat követnek el az őshonos magyar közösség ellen. És ha azt látják, hogy a magyarokkal szemben bármi büntetlenül megtehető, előbb-utóbb nemcsak a nemzeti jelképeinknek, hanem magyar embereknek is nekieshetnek a nyílt utcán, csak azért, mert nem tetszik a nyelv, amelyen beszélnek.

Másrészt az ügy ördögi körré változhat, hiszen a hatás ellenhatást szül. Vagyis ha a magyarok azt látják, hogy a románok büntetlenül gyújtogathatják a magyar zászlókat, előbb-utóbb akadhat egy olyan, a méltatlan bánásmód miatt elkeseredett, forrófejűbb magyar, aki román zászlókat kezd gyújtogatni.

Afelől mondjuk kevés kétségünk van, hogy ebben az esetben a román rendőrség, ha nem is órák, de néhány nap alatt diadalmasan jelentené be az elkövető kézre kerítését. Ezért jelen esetben csak azt tudjuk javasolni, hogy siessünk a román rendőrség segítségére. Ha valaki a képek alapján fölismeri az elkövetőt, azonnal jelentse a rendőrségen. Ne szóljon hozzá, pláne ne személyesen akarjon elégtételt venni a nemzeti jelképünkön esett sérelemért. Egyszerűen hívja a rendőrséget, a hívást pedig rögzítse.

Segítsünk a román hatóságoknak elvégezni a dolgukat, ha már ők nem képesek rá. Vagy – ne adj’Isten – nem akarják.