Szám szerint nálunk a lakosság 96 százaléka saját ingatlanban lakott 2016-ban, míg Németországban ez az arány alig 52 százalékos volt. A hitelellenesek azzal érvelnek, hogy az albérlet mellett még akár pénz is maradhat utazásokra, ha meg már szűk a tér a család gyarapodása miatt, vagy javulnak a család anyagi körülményei, bármikor odébb lehet állni, és át lehet költözni egy megfelelőbb albérletbe.
Egyelőre azonban úgy tűnik, nem vagyunk erre felkészülve. Annyira nincs kultúrája az albérletnek, hogy ha valaki az egyetem befejezése után még mindig más lakásában él ahelyett, hogy saját otthont vásárolna, furcsán néznek rá, és lesajnálják. Persze ettől függetlenül egyre szélesebb azok köre, akik mégis inkább ezt a megoldást választják, de nem csak a lesajnálás miatt nincs könnyű dolguk.
Nem sokkal a felmérés közzététele után találkoztam egy albérletben élő ismerőssel, aki elpanaszolta, bár hosszú távra terveztek, három év után a tulajdonos úgy döntött, eladja a lakást. Elővásárlási joguk lehet, de az összeg, amit kér, horribilis, lényegesen magasabb a piaci árnál. Pedig akár be is adnák a derekukat, a valós áron megvennék. Hogy a tulajdonos ezen az áron el tudja-e adni, csak találgatni tudjuk, de az albérlő biztosan úgy hajtja minden este „nyugalomra” a fejét, hogy közben arra gondol, akár holnap is jöhet valaki, aki kész kifizetni a vételárat.
Mélységes együttérzéssel mondom ezt, hiszen jó párszor átéltem hasonlót. Emlékszem, amikor néhány évvel az egyetem elvégzése után úgy tudtam meg, hogy eladó a ház, amiben lakom, hogy egy ismerős éppen albérletet keresett, s mivel sokszor járt már nálam, felismerte az internetes ingatlanportálra feltöltött fényképen a lakást, még a krónikás bögre is ott virított a pulton. Mint kiderült, amíg én dolgoztam, saját kulccsal mentek be az ingatlanügynökkel lefotózni a házat. Persze nem tudták eladni, ők is horribilis árat kértek.
Aztán egy másik lakás bérlésekor már kikötöttük, hosszú távra tervezünk, szóljanak, ha időközben el akarnák adni. Azt mondták, szólnak, de pár év múlva, az ingatlanpiaci viszonyokat látva mégis úgy döntöttek, hoznak egy ingatlanügynököt, aki felméri, lefotózza, és megpróbálja eladni. Ezúttal sem jött egyetlen érdeklődő sem, de épp elég volt ahhoz, hogy elegünk legyen. Ráadásul az Első otthon program keretében az albérletnél alig nagyobb összegből egy több mint kétszer nagyobb lakást vásárolhattunk.
Így megy ez. Beszélhetünk arról, hogy röghöz kötöttek vagyunk, és mindenki ott keres munkát, ahol a lakása van. Ám ha ez nem is mindig így alakul, aki nem akar „sátoros” életmódot, albérletről albérletre vándorolva, hiába szárnyal a bankközi kamatláb, a ROBOR, ma is bevállalja a kockázatot. Hogy jó-e ez, vagy sem, eltérő megítélés alá esik. Ha valaki házba fektet be, előfordulhat, hogy jól jár, hisz a telek mindig megmarad.
Egy 30-40 éves társasházi lakásra jelzáloghitelt felvenni 30 évre már előfordulhat, hogy kockázatos. De az új építésűek sem jelentenek életbiztosítást, elég, ha a híradásokat követjük, s látjuk/halljuk, hogy miként zuhant valaki a fürdőkáddal együtt az alsó szomszédhoz, vagy „jobb” esetben a kilátást, amibe szerelmes lett, időközben eltakarta egy másik társasház. Egyre több jel utal viszont arra, hogy a fiatalok a birtoklás helyett nálunk is az élményt választják. Ki tudja, a piac is követni fogja-e a trendeket.
De egyelőre mindannyian a 22-es csapdájában vagyunk: az is, aki az albérletet választja, és az is, aki rémülten lesi a ROBOR alakulását.
„Ha történetesen akkorra jelentenék be az elkövető kézre kerítését, amikor ez az írás megjelenik, már akkor is késő lenne” – írtuk pontosan három héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon.
Giccses politikai bulvár – talán így lehet a legtalálóbban jellemezni az elegáns nevű, de mára már csak a botrányai miatt híres rendezvényt, az eurovíziós dalversenyt.
Semmi új vagy meglepő nincsen abban, hogy a tanügyminiszteri ötlettár újabb és újabb gyöngyszemeivel gazdagodik a hírfogyasztó, ugyanis nem múlik el nap anélkül, hogy ne rukkolna elő vadonatúj reformelképzeléssel Ecaterina Andronescu régi-új tárcavezető.
A romániai gazdaság jelenlegi állapota, de ami ennél is lényegesebb: a kilátásai szempontjából igen aggasztó hírek láttak napvilágot a közelmúltban, ráadásul az ország fejlettebb, nyugati régiójában.
Aki az ellenzéki pártok képviselőinek a véleményét olvassa a román titkosszolgálatok büdzséjének megnyirbálásáról, megeshet, hogy valamiféle együttérzést érez a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a többi titkosszolgálat költségvetésének megkurtítása miatt.
Minden héten háború – kis túlzással lassan az amerikai futball világát bemutató hollywoodi film magyar címe alkalmazható a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságra is, mióta a magyar tulajdonosú, magyar többségű városban működő Sepsi OSK is az első osztályban játszik.
Beomlott Herkulesfürdő legszebb épületének, a Szapáry-fürdőnek a tetőzete. Az A kategóriás műemlék állapota az utóbbi tíz évben folyamatosan romlott és alighanem végnapjait éli Erzsébet császárné egykori kedvelt fürdőhelye.
Enyhén szólva is beszédes, hogy jelen állás szerint egyre nagyobb homály veszi körül az egyszeri ember igazságérzetét mélyen fölkorbácsoló hétvégi incidenst, miszerint a Maros megyei Magyarón rendőr kezében elsült lőfegyver sebesített meg súlyosan egy járdán gyalogló járókelőt.
Amikor a román illetékesek arról álmodoztak, hogy Románia a világpolitika homlokterébe kerüljön, nem feltétlenül azt szerették volna, hogy ez az Egyesült Államok és Oroszország közötti stratégiai és geopolitikai vetélkedésben való érintettsége miatt történjen meg.
Bár a kritikusok nem sorolják Steven Spielberg legütősebb alkotásai közé, a háromszoros Oscar-díjas amerikai filmrendező Kapj el, ha tudsz című életrajzi filmje ettől függetlenül roppant élvezetes és tanulságos. Szakzsargonnal élve: odaragasztja a nézőt a fotelhez.
„Ha történetesen akkorra jelentenék be az elkövető kézre kerítését, amikor ez az írás ...
Giccses politikai bulvár – talán így lehet a legtalálóbban jellemezni az elegáns nevű, de mára ...
Semmi új vagy meglepő nincsen abban, hogy a tanügyminiszteri ötlettár újabb és újabb gyöngyszemeivel ...