Integrációt elősegítő táborban vesz részt Zsögödfürdőn a székelykeresztúri elhelyező központ húsz, súlyos fogyatékossággal élő lakója az oklándi Comité Egyesület szervezésében.
2013. szeptember 30., 15:432013. szeptember 30., 15:43
A szeptember 27 és október 2 közt szervezett, Élvezzük a szabadságot a természetben! elnevezésű rendezvény célja a hasznos időtöltés és önbizalomfejlesztés mellett a fogyatékkal élő gyerekek beilleszkedése, önkifejezésük segítése. Feleki Ildikó, a keresztúri intézmény vezetője elmondta, kirándulást, szabadtéri játékokat, versenyeket szerveztek a fiataloknak a tábor keretében, ezen kívül meglátogatják a Nagy Imre-emlékházat, a Mikó-kúriát, a zsögödi templomot és fürdőt. Esténként egyéni és csoportos játékokban vehetnek részt a keresztúri központ lakói, és különféle kézműves tevékenységeket – gyöngyfűzést, üvegfestést, origamit, szövés-fonást – próbálhatnak ki. Feleki Ildikó azt is elmondta, hogy a tábor elsősorban azoknak a sérült fiataloknak szól, akik nem riadnak vissza a gyalogtúrától, szeretnek új dolgokat felfedezni, kíváncsiak a környék látványosságaira, hagyományaira. A fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok táboroztatásához szükséges anyagi keretet az oklándi egyesület a megyei központnál megpályázott és megnyert összegből fedezte.
Simon Eszter
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!