2011. december 18., 11:222011. december 18., 11:22
A szombat esti megmérettetésen már csak három versenyző lépett fel, Baricz Gergő, Kocsis Tibor és Muri Enikő három-három dalt adott elő. Ebből az egyik az a dal volt, amivel a versenyzők hónapokkal korábban, a válogatáson bekerültek a versenybe.
A borzonti fiatalember előtt a Jet – Are you gonna be my girl című dalát adta elő, ez volt ugyanis az a szám, amit a mentora, Keresztes Ildikó a legjobbnak tartott az eddig, a műsorban elhangzott produkciói közül. Ezt követően a KFT zenekarral énekelte az együttes Afrika című slágerét. Baricz Gergő harmadik dala Cris Isaak – Wicked game című száma volt, ehhez a gitárkíséretet is ő maga szolgáltatta.
A vasárnapi finálé előtti show-ban csak a nézői szavazatok alapján döntöttek, ezúttal a szokásos párbaj is elmaradt. A négy mentor véleményének elhangzása után a nézők szavazatai alapján Muri Enikő és Kocsis Tibor jutott tovább a fináléba.
Baricz Gergő három produkciója:
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).