2011. december 06., 09:092011. december 06., 09:09
Az albumon szereplő számok között szerepel két olyan demófelvétel – a Between the Cheats, valamint a New York-i rapper, NAS közreműködésével rögzített Like Smoke –, amelyet Amy Winehouse lakásában vett fel, saját gitárjátékával kísérve. A halála miatt el nem készült harmadik stúdióalbumot dzsesszzenekarral tervezte az énekesnő – közölte a Universal Music kiadó az MTI-vel. A korong dalainak felét Winehouse maga írta, és van a CD-n néhány klasszikus popzenei felvétel is az énekesnő értelmezésében.
Az album érzelmileg legfelkavaróbb dala talán a Body & Soul, Amy Winehouse utolsó stúdiómunkája; a duettet idén márciusban rögzítette Tony Bennett-tel, és az szerepelt utóbbi szeptemberben megjelent albumán is. A számot egyébként posztumusz Grammyre jelölték. A Lioness: Hidden Treasureshöz mellékelt füzetke fényképeit Amyről Bryan Adams kanadai rocksztár készítette, aki mostanában inkább fotósként hallat magáról.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).