
„Hatalmas élményekben volt részem Szilágy megyében. Elképesztő erőt adott az a rengeteg szeretet, amit a zilahiaktól és az egész megyéből érkezőktől kaptam. Álltak a karzaton, lógtak a csilláron, és még az a terem is zsúfolásig tele volt, ahol nem is láttak, csak hallottak” – számolt be Vujity Tvrtko magyarországi tévés személyiség, riporter hivatalos Facebook-oldalán február 7-ei előadásáról.
2015. február 10., 19:132015. február 10., 19:13
A Szilágyság Kulturális Egyesület és a Szilágy Társaság szervezésében először látogatott a hepehupás, vén Szilágyba Tvrtko, aki Pokoli Történetek – Angyali Történetek előadásával két óra erejéig történeteivel mintegy „körbejárta” a Földet.
Az eseményről az RMDSZ Szilágy megyei szervezete nevében Szász Tamara számolt be. A zilahi művelődési ház adott otthont az előadásnak, a rendezvényt a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (SZiT) és a Szilágyság hetilap támogatta.
Közel egy órával a kezdés előtt már nagy tömeg állt az ajtó előtt, hihetetlen gyorsasággal talált gazdára a több mint 300 ülőhely, és közel 100 ember döntött úgy, hogy lábon állva is érdemes Vujity Tvrtko előadását nézni vagy a szomszédos teremből csupán hallgatni.
A jelenlévők hallhattak a világ legmulatságosabb diktatúrájáról, Haiti valóságáról, Fekete-Afrika misztikumáról, Észak-Korea hétpecsétes titkairól, a világ legerősebb emberéről, a királynő beszédéről és az ölelés hatalmáról. Az előadást követően gyors interjút készített a Szilágyság hetilap az előadóval – a beszélgetésben Tvrtko nemcsak a résztvevőkhöz szólt, de azokhoz is, akiknek nem volt alkalmuk eljönni, de szerettek volna vele találkozni.
„Hála Istennek, «lekopogom», nagy büszkeség, hogy amerre járok, mindig megtelnek a termek. Mindig ígérek valamit, és ez az ígéret azért erős és kemény, mert egyedül állok a színpadon egy mikrofonnal a kezemben, és nincsenek pomponos lányok, nincs tűzijáték. Nagyon boldoggá tesz, hogy egy magyarországi, magát horvátnak valló emberért eljön sok-sok itteni magyar” – mondta a világjáró tévés személyiség.
Úgy fogalmazott, reméli, hogy a magyarság fontosságára, az anyanyelvre és sok minden másra sikerült felhívnia a figyelmet annak ellenére, hogy elsősorban az volt a célja, hogy elgondolkodtató, igazi hétköznapi hősöket, példaképeket mutasson be.
„Fantasztikus volt a szeretet, amivel fogadtak, és ha legközelebb meghívnak, akkor legközelebb is eljövök. Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik eljöttek, és sajnálom azokat, akik kint rekedtek, de ez egy újabb alkalmat teremt” – mondta az előadó.
Búcsúzóul az indiánok egyik hagyományát említette, amikor valaki odaajándékozza a saját nyílvesszőjét az elmenni készülő másik indiánnak, hiszen el nem tudja képzelni, hogy az később nem adja vissza. „Úgyhogy nekem most van egy adósságom Szilágy megye felé, és ezt az adósságot remélem, hamarosan törleszteni is fogom” – ígérte a világjáró riporter.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!