Hirdetés

VOLT, nemcsak nagyszínpadon

A „nulladik” nappal ma este megkezdődött a soproni Lővér kempingben a magyar EU-elnökség záróbulijának számító VOLT Fesztivál, amelyet – a European Gipsy Rocks program indításával – hivatalosan ma este nyit meg Schmitt Pál köztársasági elnök a nagyszínpadon. A szervezők már februárban bejelentették, hogy jelentősen átalakul az idén 19. alkalommal megrendezett VOLT. Ennek lényeges eleme, hogy a nagyszínpad mellett felépítettek egy másik, nagy kapacitású előadóteret is, így a magyarországi és világsztárok koncertjeit méltó körülmények között élvezheti a közönség.

2011. június 29., 07:142011. június 29., 07:14

Már akkor jelezték: elfogadta a meghívást napjaink egyik legnépszerűbb amerikai post-grunge zenekara, a 30 Seconds to Mars, amely tavaly a Sziget Fesztiválon játszott. A jelenleg trióban működő csapat frontembere Jared Letho színész, aki olyan filmekben szerepelt, mint Az őrület határán, a Harcosok klubja, az Amerikai pszicho vagy a Nagy Sándor, a hódító.

Szerepel a programban Moby, az elektronikus zene egyik legnagyobb alakja is. Hozzá hasonlóan visszatérő vendég az ausztrál drum and bass elektronikus csapat, a Pendulum, amely 2009-ben a Szigeten, tavaly pedig a Balaton Soundon adott műsort. Utóbbin fellépő társa volt, és az idei VOLTon is az lesz a Berlin Calling című film főszereplőjeként és zeneszerzőjeként világhírűvé vált Paul Kalkbrenner, a sokoldalú, de elsősorban a techno műfajában alkotó német DJ. Fellép a House of Pain, a Primus, valamint az európai klubok aktuális kedvencének számító olasz duó, a Crookers és Joris Voorn holland DJ is.

A magyar EU-elnökség számára kiemelt ügyként kezelt és májusban elfogadott Európai Roma Stratégiához szorosan kapcsolódó Gipsy Rocks programra az Unió 27 országából érkeznek a roma kultúrát reprezentáló fellépők, köztük Emir Kusturica vagy az Asian Dub Foundation. A magyar EU-elnökség kulturális rendezvényeire szánt kormányzati forrásból 15 millió forintnyi támogatást kapott a VOLT, és jóval ezen felüli összeget költöttek a roma programok megvalósítására. A szervezők a múlt heti sajtótájékoztatón arról beszéltek: az idén új arculattal jelentkező és helyszínén, a soproni Lővér kempingben kissé átalakuló, Európa színeibe öltöző fesztiválon mintegy 70–80 ezer vendégre számítanak, akik számára az uniós országok gasztronómiáját bemutató Európa Konyha is rendelkezésre áll. Több száz zenélni tudó, de nem profi fiatal zenész érkezik az Unió országaiból az Európa kempingbe, ahol saját produkciókat adnak majd elő az Európa Színpadon.

Hét év kihagyás után ismét átadják a 2001-ben alapított VOLTfólió kulturális médiadíjat, amellyel a kulturális, zenei médiumokat és médiaszemélyiségeket ismeri el a zenészszakma és a közönség. A fesztiválon HungariKult címmel kiállítást rendeznek, amelyen a mai magyar fiatalok számára legjellemzőbb hungarikumokat mutatják be. A kiskorúak védelmére bevezetnek egy karszalagot, amelyet minden 18 év feletti vendégnek viselnie kell ahhoz, hogy a fesztivál területén alkoholtartalmú italt vásárolhasson. A VOLT-on debütál a fesztiválkártya is, amely a készpénzes vásárlás helyett biztosít kényelmesebb fizetési módot. A kártya később átvihető lesz a Szigetre és a Balaton Soundra is, igaz, annak egyenlege nem.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés