2012. december 13., 12:312012. december 13., 12:31
A 46 esztendős, kétgyermekes Jacintha Saldanhát, aki a VII. Eduárd királyról elnevezett londoni kórház ápolónője volt, a múlt hét végén találták holtan szállásán.
A területileg illetékes Westminster kerületi halottkémi törvényszék előtt a rendőrségi vizsgálat vezetője csütörtökön közölte, hogy az ápolónőt egy kollégája és egy biztonsági őr találta meg múlt pénteken, sáljára felakasztva. A detektív elmondta azt is, hogy a kiérkező mentők Jacintha Saldanha csuklóján is „sérüléseket” találtak.
Az ápolónő a szálláson három írásos üzenetet is hátrahagyott, ezek tartalmát a rendőrtiszt azonban nem részletezte. A rendőrségi vizsgálat vezetője hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a halálesetet nem övezik gyanús körülmények. A brit rendőrségi nyelvezetben ez egyenes utalás arra, hogy a hatóságok egyértelműen öngyilkosságot feltételeznek.
A brit sajtó már az ügy kipattanása óta tényként kezelte, hogy Jacintha Saldanha a megtévesztő hívás nyomán önkezével vetett véget életének.
Katalin hercegnőt, Vilmos herceg feleségét a múlt héten három napig kezelték a londoni kórházban, hirtelen támadt heveny terhességi rosszullétei miatt.
A Sydneyben működő 2Day FM zenerádió két lemezlovasa, Mel Greig és Michael Christian – miután Londonban hivatalosan bejelentették, hogy a brit trón majdani várományosának hitvese várandós, és rosszullétei miatt kórházban kezelik – felhívta a kórházat, és elhitette a személyzettel, hogy II. Erzsébet királynő, Vilmos herceg nagymamája, illetve Károly walesi herceg, a brit trón első számú várományosa, Vilmos édesapja van személyesen a vonalban.
A telefonhívásra válaszoló Jacintha Saldanha - abban a hiedelemben, hogy valóban a brit uralkodóval és fiával beszélt – jóhiszeműen továbbkapcsolta hívást a hercegnőt kezelő osztályra, ahol egy másik ápolónő röviden, de részletesen beszámolt Katalin állapotáról, bizalmas orvosi adatokat is kiszolgáltatva a hívóknak.
Jacintha Saldanhát három nappal később találták holtan szállásán.
A két ausztrál lemezlovas a világszerte hatalmas felháborodást keltő, tragédiába torkollt incidens után napokig gyakorlatilag bujkált, majd a hét elején televíziós interjúban kértek elnézést a történtekért. A rádióállomás - amely ellen az ausztrál médiahatóság vizsgálatot kezdett - az év végéig befolyó összes hirdetési bevételét az ápolónő családjának ajánlotta fel.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.