2012. március 21., 08:172012. március 21., 08:17
A bíróság megjegyezte: a kirendelt szakértők nem tudtak abban megállapodni, hogy a csontházon látható felirat („József fia, Jakab, Jézus testvére) igazi-e, vagy a szélhámosnak tartott férfi, Oded Golan saját kezűleg hamisította. Az úgynevezett Jakab-osszuárium eredetiségét a régész- és tudósszakma továbbra is vizsgálni fogja, az idő pedig választ ad a kérdésre – így a bíróság.
A jeruzsálemi testület ezzel nem találta fel a spanyolviaszt: idestova egy évtizede tartja ugyanis izgalomban a régészeket és a kutatókat az a rejtély, amely Jézus korai, jeruzsálemi életével kapcsolatban árulhat el részleteket – vagy lebbentheti fel a fátylat minden idők legpontosabb hamisítványáról. Jakab, akit állítólag i. sz. 62-ben halálra köveztek, az evangéliumokban Jézus testvéreként bukkan fel. A római katolikusok és más keresztény egyházak azonban úgy tartják, hogy a Megváltónak nem voltak testvérei.
A perben arról nem esett szó, hogy hol és hogyan történt a csontláda felfedezése. Maga Golan csupán annyit árult el, hogy az egyik birtokában levő, héber szöveget tartalmazó kőtáblához hasonlóan ehhez is kelet-jeruzsálemi arab kereskedők révén jutott. Az izraeli területeken folyó régészeti ásatásokat ellenőrző Izraeli Régiségügyi Hatóság (IAA) hamisítványnak tartja az osszuáriumot, pontosabban a rajta szereplő szöveget. Golant még 2004-ben vádolták meg a hamisítással, miután az IAA vizsgálatot indított az ügyben.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.