2011. június 21., 07:122011. június 21., 07:12
A híres tank 1945 és 1991 között a cseh főváros Smíchov negyedének főterén állt, arra emlékeztetve a prágaiakat, hogy Csehszlovákiát a Vörös Hadsereg szabadította fel a náci uralom alól. A hivatalos legenda szerint ez a tank volt az első, amely megérkezett Prágába, miután 1945. május 5-én kitört a náciellenes felkelés, és a felkelők rádión keresztül a város megmentésére hívták fel a szövetségeseket. Az első Prágába érkezett szovjet tank a harcokban megsemmisült, ezért a smíchovi főtérre egy akkoriban legmodernebb, jó állapotban lévő szovjet acélkolosszus került.
Az 1989-es rendszerváltás után, 1991 áprilisában David Cerny, a cseh képzőművészet nemzetközileg ismert fenegyereke néhány barátjával együtt egy éjszaka rózsaszínűre „változtatta” a zöld tankot azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet arra: szerintük a régi kommunista idők elmúltak, és a harckocsi a múzeumba való. Cerny és barátai első ízben még büntetést kaptak, újra zöldre kellett festeniük a tankot, de a vita a múlt és a köztéri jelképek átértékeléséről megindult. A tank később még néhányszor színt váltott, majd végérvényesen a Prága melletti Lesanyban lévő szabadtéri katonai múzeumba került.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!