
Bírósági döntés értelmében visszatérhet a norvég–román Bodnariu házaspárhoz legkisebb gyermekük, Ezechiel, két, nevelőszülőkhöz elhelyezett kisfiukat pedig heti egy helyett két alkalommal látogathatják a szülők – közölte a Hotnews hírportállal az apa, Marius Bodnariu fivére.
2016. április 06., 14:102016. április 06., 14:10
2016. április 06., 15:022016. április 06., 15:02
Amint arról beszámoltunk, a norvég gyermekvédelmi szolgálat, a Barnevernet november 16-án előzetes bejelentés nélkül, arra hivatkozva, hogy bántalmazták őket, megfosztotta négy hónap és kilenc év közötti öt gyerekétől Bodnariuékat. A mostani bírósági döntés ellen – amely nem vonatkozik a házaspár két kislányára, akiket gyámszülőknél helyeztek el – a Bodnariu család és a gyermekjogvédelmi hatóság is fellebbezhet.
Mint ismeretes, a Bodnariu-ügy hatalmas visszhangot váltott ki Románia-szerte, több ezren tüntettek az év elején a Barnevernet eljárása ellen, amelynek következményeképpen elvették a szülőktől a gyerekeket – a tiltakozók a család újraegyesítését követelték.
Mircea Dolha, annak a román parlamenti delegációnak a vezetője, amely az ügyben Norvégiában tájékozódott januárban, kijelentette: meglátása szerint a norvég hatóságok visszaélést követtek el, a hatóságokkal folytatott egyeztetések nyomán pedig az látszik körvonalazódni, hogy a norvég kormányilletékesek körültekintőbb eljárásra szólítják az érintett hivatalokat. Azon meggyőződésének is hangot adott, miszerint Bodnariuék visszakapják gyermekeiket.
A Barnevernet által szüleiktől elvett, félig román származású gyerekek érdeke az, hogy együtt, családi körben nevelkedjenek – hívta fel a figyelmet Adrian Gabriel Davidoiu, Románia oslói nagykövete azon a januári találkozón, amelyet az ügy miatt kezdeményezett a norvég külügyminisztérium illetékeseivel.
A család Romániában élő hozzátartozóinak beszámolói szerint két lányuk egyik pedagógusa novemberben amiatt tett feljelentést a szakhatóságnál, hogy Eliana és Naomi vallásos dalt énekelt az iskolában. A pedagógus úgy vélte, az sincs rendjén, hogy a gyerekek nagymamája erősen hisz abban, Isten megbünteti a bűnöket, és ez szerinte hátrányosan befolyásolja a kicsik fejlődését, ezért a szülők „segítségre\" szorulnak a nevelésben.
A Barnevernet dolgozói a szülők tudta nélkül kihallgatták a lányokat, akiktől megtudták: rosszalkodásért vagy rendetlenkedésért otthon rácsapnak a fenekükre vagy meghúzzák a fülüket. Emiatt a két lányt haza sem engedték, öt- és kétéves öccsüket aznap rendőri kísérettel vették el, a szülők 24 órás őrizetbe vétele után pedig gyámszülőkhöz került Bodnariuék legkisebb, pár hónapos gyereke is. A „vallási radikalizmussal\" és családon belüli erőszakkal vádolt számítástechnikai szakember és az asszisztensként dolgozó nő gyermekeit két különböző, a lakhelyüktől több órányi autóútra fekvő városban helyezték el, a kisdedet az édesanyja még szoptatta.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!