
Virtuálisan is bejárható a tordai sóbánya a Google Street View segítségével – jelentette be Dan Bulucea, a Google romániai vezetője a helyszínen szervezett sajtótájékoztatón.
2015. június 14., 15:512015. június 14., 15:51
2015. június 14., 15:542015. június 14., 15:54
Mint fogalmazott, a sóbánya az első romániai föld alatti helyszín, ahová „leszáll” a Google Street View online szolgáltatás. „Nagyon örülünk, hogy ezt az úttörő kezdeményezést az ország egyik leglátványosabb és legnépszerűbb helyszínén indíthattuk el\" – mondta a Google hazai vezetője.
A szolgáltatás főként azok számára lesz hasznos, akik több ezer kilométerről érdeklődnek Románia egyik legkeresettebb turisztikai látványossága iránt. A Kolozs megyei város sóbányája az ország egyik turisztikai jelképévé vált, több százezer turista – köztük rengeteg külföldi – látogatja meg évente.
A szolgáltatás révén panorámaképek láthatók a föld alatti tér belsejéről. De virtuálisan természetesen megtekinthető a Ferenc József-galéria, a 13 emeletes Rudolf-akna és a Terézia bányában található tó is. A felvételeket májusban készítették.
A sóbánya felújítási munkálatait 2008-ban kezdték el és 2010 elején fejezték be, a PHARE-alapokból biztosított beruházás összértéke 5,8 millió euróra rúgott. A felújított létesítmény avatóján a város polgármestere azt mondta, arra számítanak, hogy 2015-ig 185 ezer turista látogat el gyógykezelőközpontba; optimizmusukra az ad okot, hogy egy évvel korábban a felújítás alatt álló bányát 80 ezren keresték fel.
A sóbánya egyik leglátványosabb pontja a 80 méter hosszú, 50 méter széles és 42 méter magas Rudolf-akna. Itt, turisták számára igazi csemegeként csónakázni is lehet. A bányalátogatás végállomása – 80 méterrel a felszín alatt – a kényelmes, fűtött székekkel ellátott, 200 férőhelyes amfiteátrum, amelyet európai viszonylatban egyedülállónak tartanak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!