2011. február 22., 11:042011. február 22., 11:04
Hivatalos bejelentés szerint a hercegi pár összesen 1900 meghívót postázott, de az udvar egyelőre nem fedte fel, hogy kik azok a szerencsések, akik jelen lehetnek az ősi Westminster-apátságban, illetve a szertartás utáni, tánccal egybekötött fogadáson a Buckingham-palotában. A The Sunday Times című vezető konzervatív vasárnapi brit lapnak udvari bennfentesek azonban megsúgták, hogy a meghívottak között van Vilmos herceg két korábbi barátnője, Jessica „Jecca” Craig és Olivia Hunt, Kate pedig egykori kedvesének, Ruper Finchnek küldött meghívót. Vilmos egykori szerelmei közül a brit bulvársajtó korabeli beszámolói szerint elsősorban Jeccának, a Kenyában élő szőke szépségnek lettek volna esélyei komolyabb románcra a herceggel, de aztán ez a kapcsolat valahogy mégis kihűlt. A The Sunday Times forrásai szerint „háromszintű” meghívási rendszer mutatja majd, hogy a vendégek közül ki áll a legközelebb a trónörökösi párhoz.
Bár az erdélyi gasztronómiában leggyakrabban levesek, főzelékfélék alkotóeleme a friss tavaszi kapor és a zsenge zöld fokhagyma, nem árt tudni, hogy a nagyvilág konyháiban lazaccal, húsfélékkel is társítják.
Családi FolkMajálist szerveznek Kolozsváron, a falumúzeumban: a rendezvény a régi Hója-erdő melletti majálisok hangulatát idézi meg népzenével, tánccal és vásárral. Az esemény a Kallós 100 emlékév részeként a közösségi hagyományőrzést állítja középpontba.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.