
Kipróbált elemeket és újításokat is felvonultat a július 1–3. között Szatmárnémetiben szervezendő utcazene-fesztivál.
2016. június 14., 12:242016. június 14., 12:24
A szervezők közölték, a rendezvény célja, hogy néhány éven belül a fesztivál és a város is vonzó célponttá váljon zenészek számára, hogy a programsorozat bekerüljön a külföldi utcazene-fesztiválok sorába. Ezért nemzetköziesítették a nevet, frissítették a vizuális arculatot és megerősítik a külföldi, hasonló jellegű fesztiválokkal való kapcsolatot. Ennek bizonyítéka, hogy egy különdíjat a Veszprémi Utcazene-fesztivál ajánlott fel, így a díjazott együttes továbbbjut a magyarországi rendezvény nemzetközi mezőnyébe. Ezen kívül számos értékes díjra számíthatnak a résztvevők.
A programsorozat nulladik napján az utcazene Nagykárolyba érkezik, a rendezvényt a kulturális és turisztikai igazgatósággal közösen tartják a város három pontján. A fesztivál a tavalyihoz hasonlóan az utcán és miniszínpadokon zajlik majd – írta a Szatmár.ro. Idén 20 előadó lép fel a programsorozaton, amelynek fődíja 2000 euró. A zenekarok, zenészek június 17-ig regisztrálhatnak a www.streetmusic.ro honlapon. A szervezők közlése szerint már jelentkeztek zenészek Szlovákiából, Bulgáriából és az Egyesült Királyságból is. Bármilyen, utcán is „fogyasztható\" zenei irányzat képviselőinek a jelentkezését szívesen látják, blues, dzsessz, funky, pop, világzene, saját dalokkal, különleges hangszerekkel és előadásmódokkal, egyszemélyes és zenekari felállásban egyaránt.
Lesznek kiemelt meghívottjai is a fesztiválnak, akik a Coposu sétányon felállított főszínpadon lépnek fel. Péntek este a Dynamite Dudes izzítja be a hangulatot, szombaton a retró-diszkó dallamokra bulizhatnak a fesztiválra látogatók a Band of Streets zenekarnak köszönhetően. Vasárnapi igazi világutazók érkeznek a színpadra: a holland Balcony Players együttes igazi balkáni és világzenei különlegességeket hoz a szatmári utcákra. A rendezvény fő támogatója a DRÄXLMAIER Group. A fesztivál szervezője a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület (SZAFKE) együttműködésben a SamStudia Egyesülettel.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!