Hirdetés

Világsztárok a csíkszeredai Dob-Ban fesztiválon

A ritmus és a ritmushangszerek kerülnek előtérbe a Dob-Ban elnevezésű nemzetközi zenei fesztiválon, amelyet augusztus 6-án és 7-én tartanak a csíkszeredai Mikó-várban. Az Agora Alapítvány tíz évvel ezelőtt szervezte meg először a csíkszeredai városnapok részeként a ritmusfesztivált, azóta – 2012-t kivéve – minden évben meghívnak a városba „ütős” világsztárokat.

Péter Beáta

2016. augusztus 02., 18:562016. augusztus 02., 18:56


„Maga a csoda”

A szervező Role zenekar úgy tartja, az első Dob-Ban fesztivál volt számukra a megvalósult csoda. Nagy Tivadar zenekarvezető felidézte, annak idején a magyarországi Dabason zenéltek, és az ottani városnapokon volt egy dobfesztivál a sportcsarnokban, amelyre őket is meghívták. „Rácsodálkoztunk, hogy milyen fantasztikus dolog ez, hogy milyen profi zenészek vonulnak fel. Színes volt és érdekes, nagyon megtetszett.

Hazaérve, mondtuk Antal Attila alpolgármesternek, hogy nagyon szívesen szerveznénk egy ilyet – mesélte a zenekarvezető. Mint mondta, az alpolgármester akkor hirtelen nem látott benne fantáziát, de pár hét múlva ráállt a dologra. „Sokat segített abban, hogy meglássuk mennyi sok ága-boga van egy ilyen fesztivál megszervezésének. Szerencsések voltunk, mert az első fesztivál alkalmával a sok megszólított közül, akinek meghívót küldtünk, két szenzációs zenész, Horváth Kornél és Martonosi György is válaszolt. Ők aztán fel is karolták a fesztivált, amolyan védnökei lettek. Az első maga volt a csoda, varázslat volt akkor a Mikó-vár udvarán, ahogy azóta minden évben\" – elevenítette fel a kezdeteket Nagy Tivadar szervező.

A sokszínűség élteti

Kérdésünkre, hogy mi élteti a fesztivált, Sántha Zsuzsanna, a fesztivál másik szervezője így válaszolt: a sokszínűség. „Igaz, hogy a dob és a perkúciós hangszerek vannak előtérben, de annyiféle zenét, stílust, előadót fel lehet sorakoztatni, hogy hatalmas a sokszínűség. Erre is törekszünk a fesztivál programjának tervezésekor, hogy sokféle stílust mutassunk meg a dzsessztől a bluesig és a világzenéig. Ugyanakkor a fesztiválon van utánpótlás-nevelés is, vannak ritmusovik, műhelymunkák, meg lehet nézni a hangszereket\" – magyarázta.

Elmondták, mindig próbálják elhívni a világ legjobb zenészeit, és minden alkalommal sikerül is két-három neves előadóval meglepni a csíki közönséget, idén sem lesz ez másként. A koncerteken kívül pedig még számos kiegészítő programja lesz a fesztiválnak. „Délelőtt műhelyfoglalkozások, délután koncertek lesznek. Megéri benézni a műhelymunkákra, mert így egy kicsi ízelítőt lehet kapni abból, hogy mennyire tág az ütőhangszerek világa, mennyi mindent foglal magába, és milyen érdekes\" – véli Nagy Edina, a szervezőcsapat tagja. A meghívottak között szerepel például Cserey Csaba, Heidi Joubert, Hompoth Arthur, A. G. Weinberger, Horváth Kornél, Morgan Ågren és Gustaf Hielm.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés