
2012. november 05., 08:172012. november 05., 08:17
Az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság, illetve annak marosvásárhelyi elnöke, Csegzi Sándor fizikus meghívására érkező akadémikus előzőleg a marosvásárhelyi elit iskola dísztermében tartott előadásában beszélt találmányáról, melyet Várkonyi Péter adjunktus kollégájával jegyzett. A nagy számban megjelent érdeklődők megtudhatták, hogy a ma már korszakalkotó magyar találmánynak számító Gömböc története éppen a rendszerváltás éveiben kezdődött.
Domokos, aki az amerikai Cornell Egyetem ösztöndíjasaként az eltolt súlyponttal rendelkező testeket vizsgálta, kollégájával, Andy Auinaval abból a tételből indult ki, hogy egy síkbeli homogén alakzatnak legalább két stabil egyensúlyi helyzete van. Aztán eltelt tizenöt év, amikor Domokos Gábor egy görögországi nyaralása alkalmával tanulmányozni kezdte a tengerparti kavicsok formáját, mintegy igazolását nyerve Vlagyimir Igorevics Arnold orosz matematikus elméletének, aki évtizedekig tartó kísérletezgetések után megállapította, hogy egy alakzatnak négy egyensúlyi pontja is lehet. A magyarországi építész szakember 2007-ben korszerű gépek segítségével megalkotta a Gömböcöt, amely egy konvex, homogén anyagú test, amelynek egy stabil és egy instabil egyensúlyi helyzete van vízszintes felületen.
A kísérletek során sikerült a természetben is beazonosítani a Gömböcöt, ilyen például az indiai csillagteknős páncélja. A szakember rájött, hogy a magas boltozatú páncél felborulás esetén segíti a teknőst a talpra állásban. Domokos Gábor találmánya azért is számít rendkívül fontosnak, mert a kutatók ennek alapján vizsgálják az aszteroidák alakulását és a Marson lévő köveket. Az esemény ötletgazdája, Csegzi Sándor Bolyai János pszeudoszférájához, Vályi Gyula dupla csavarához és Rubik Ernő bűvös kockájához hasonlította a rövid időn belül világhírnévre szert tevő Gömböcöt. Ugyanakkor a magyar gondolkodás és nyelv természetszerű megnyilvánulásának nevezte, amely a Teleki Tékában helyet kapó Bolyai Múzeumba illik. Számos matematikus és fizikus jelenlétében a magyar tudós örömmel adta át a barátja és egyben támogatója, Albrecht Ottó üzletember magánrepülőgépén hozott Gömböc egyik példányát.
Egy másik az iskolába került, ahonnan a magyarországi vendégek Kántor Zsolt tizenegyedik osztályos tanulót is díjazták. A kutatás iránt érdeklődő diák egy olyan kérdéssel vívta ki a tudós elismerését, amelyet egyetlen közönségtalálkozón sem tettek még fel neki. A zsúfolásig megtelt díszterem közönsége előtt Domokos és Albrecht megígérték a fiatalembernek, hogy átvállalják egyetemi tanulmányi költségeit.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).