
Juan Mata és Mats Hummels
Fotó: Facebook
Jótékonysági akciót indított útjára játékostársai körében Juan Mata: a Manchester United világ- és Európa-bajnok spanyol középpályása szeretné, ha hozzá hasonlóan más labdarúgók is felajánlanák fizetésük egy százalékát hátrányos helyzetű fiatalok megsegítésére. Az akcióhoz elsőként Mats Hummels, a Bayern München világbajnok védője csatlakozott.
2017. augusztus 18., 18:322017. augusztus 18., 18:32
Juan Mata szójátékkal élve a Common Goal nevet adta a kezdeményezésnek. A goal angolul gólt és célt is jelent. A spanyol válogatott labdarúgó szeretné, ha világszerte tudnának segíteni a hátrányos helyzetű fiatalokon.
Mats Hummels elmondta, amint először hallott a napokban indult kezdeményezésről, tudta,
„Részese akartam lenni” – idézte a világbajnok német játékost a The Daily Telegraph című brit lap pénteken.
A Bayern München hátvédje hozzátette, úgy érzi, nagyobb figyelmet kellene fordítani arra, hogy a sportágban keletkező egyre nagyobb bevételek egy részét jó célokra fordítsák. „Az egyszázalékos felajánlás révén világszerte hidat építünk a labdarúgás és a sportág társadalomra gyakorolt hatása között” – fogalmazott.
Juan Mata arra számít, hogy még többen követik Hummels példáját. „Nem ismerem őt személyesen, így jó értelemben meglepetésként ért, amikor megkeresett, hogy beszéljünk a projektről” – mondta a The Daily Telegraph szerint a manchesteri középpályás. Megjegyezte, a német játékos „igazán érti, hogy mit akarnak elérni a Common Goal révén”.
A spanyol válogatott külön örül annak, hogy Hummels személyében a pályája csúcsán lévő, világbajnok sportoló, a világ egyik legjelentősebb klubjának játékosa csatlakozott hozzá. „Kétségem sincs afelől, hogy Mats részvétele másokat is arra sarkall majd, hogy így tegyen” – közölte.
A berlini székhelyű csoport 80 országban 120 jótékonysági labdarúgó projektet támogat.
Juan Mata már korábban is hangot adott véleményének, hogy a profi futballban irreális fizetések vannak, a játékosok pedig burokban élnek.
A 29 éves spanyol játékos éves fizetése 8,5 millió font a Manchester Unitednél 2015-ös adatok szerint. A 28 éves Mats Hummels heti 150 ezer eurót keres majd a pénteken rajtoló szezonban a német bajnoknál.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!