
Fotó: MTI
2010. november 08., 10:192010. november 08., 10:19
Mint kiderült, ahogy a szerelemnek, úgy a popzenének is több rétege van, és a Gordon Matthew Thomas Sumner néven született brit zenész most a szimfonikus muzsikával való ötvözést próbálta ki. A londoni Royal Philharmonic Concert Orchestrával együtt indult világturnéra: pályafutása meghatározó dalait adja elő szimfonikus hangszerelésben.
A könnyű- és a komolyzene kombinálása persze nem új keletű, a Deep Purple-től a Metallicáig sokan léptek már fel szimfonikus kísérettel. Sting azonban nem feltétlenül az öblös, dúr hangzással akarta tovább mélyíteni zenéjét, sokkal inkább dalai eleganciáját hangsúlyozta ki a 45 tagú zenekar kísérete révén.
Néhány szám nem sokat veszített jellegéből, az Englishman In New York, a Roxanne vagy a She’s Too Good For Me az eredeti hangzáshoz hasonló módon szólalt meg – ám a dalokat felvezető és lezáró zenekari részek, illetve az összhangzás így is megmutatta: az 59 éves művész kontemplatívabb, érettebb módon viszonyul saját életművéhez. Sting nem félt hozzányúlni a Police-korszak dinamikusabb dalaihoz sem, és a pattogós vonósjátéknak köszönhetően a Next To You vagy az Every Breath You Take kifejezetten új jelleget öltött.
A legnagyobb élményt mégis azok a darabok jelentették, amelyekből a komolyzenei kíséret teljesen új dalokat varázsolt: ezeknél az újragondolt hangszerelés többet jelentett egyszerű feldolgozásnál. A fúvósok és a vonósok elképesztő játéka és harmóniája révén új életre kelt a Russians is, és annak ellenére aratta az egyik legnagyobb sikert, hogy jóval híresebb és népszerűbb slágerek is felhangzottak az arénában.
A Royal Philharmonic Concert Orchestra a show-ban is partner volt: Steven Mercurio karmester mozgása tele volt lendülettel és táncmozdulatokkal, de a zenészek sem féltek tapssal buzdítani a közönséget. Sting igazi profi módjára kommunikált – történeteket mesélt, néhány számnál megosztotta gondolatait a dalról, a kifinomult előadásmód ellenére vibrált a színpadon.
A koncert kettősége a csak ülőhelyeken helyet foglaló közönségre is átragadt: a nézők néha mintha a nagy hangversenytermek atmoszférájának hatása alá kerültek volna és csak visszafogottan tapsoltak, olykor pedig már-már vad bulihangulatot teremtettek.
Ez utóbbi azért tett jobbat a produkciónak, mert ilyenkor nem hallatszott az aréna sokszor zavaró belső visszhangja – igaz, nem lehetett egyszerű feladat 45 fős zenekarra megfelelő hangzást belőni egy ekkorra teremben. Az élmény azonban ezt is háttérbe szorította, főleg amikor az első ráadásdalként az eredetiben már-már diszkósnak nevezhető Desert Rose szólalt meg elemi erővel – ekkorra már állva tapsolt, táncolt és énekelt a telt házas aréna.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.