
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 25., 08:452010. május 25., 08:45
Érkeztek versenyzők, mi több világbajnokok az anyaországból, de a helyiek is harcba szálltak, házigazdaként a székelyudvarhelyi Polgári Pipaklub ugyanis 3 csapattal rajtolt, és benevezett a székely-keresztúri Szitások Pipaklub is.
A megmérettetés felgyorsult világunkkal ellentétben álló verseny, azonban a rajtnál még pörögnek az események, ugyanis a pipaszívó lassúsági verseny felkészülési ideje mindössze 5 perc. Kiosztják a versenypipákat, meg a fatömőt, továbbá egy A4-es méretű papírlapon 3 gramm dohányt, és egy dobozban 2 szál gyufa áll a versenyzők rendelkezésére.
A pipagyújtásra szánt idő is csak 1 perc, de a szabályoknak még mindig nincs vége, tilos belefújni a pipába és ha hamuürítés közben a parázs kiesne, azt vissza tenni már nem szabad. Ilyen feltételek közepette pöffentettek rá a csapatok, és pillanatok alatt elhomályosodott a kép, sűrű dohányfüst és illat lepte el a termet. Volt, aki még a 10 perc után járó vizet sem kóstolta meg – nem sokkal egy perc után kialudt a pipája Sziber Józsefnének, aki egyébként tavaly második helyezést ért el Székelyföldön, de ezenkívül számtalan díjat gyűjtött már be.
Másfél óra elteltével már csak hárman maradtak a megmérettetésben, alig 10 másodperccel korábban „esett ki” a hat női versenyző győztese, Sziber Jánosné, a magyarországi szigetvári Kisvárosi Pipa Club tagja. A férfi egyéniben a szigetvári Sziber János lett a harmadik, 1 óra 35 perccel, az udvarhelyi B csapat tagja, Nyisztor János érte el a második helyezést, első helyen az 1999-ben világbajnoki címet is szerző Horváth Tamás végzett, neki 1 óra 41 percen át füstölgött a pipája. A győztesek idén sem hagyják ki a világbajnokságot, amelyet Portugáliában tartanak majd.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.