Vége a hollywoodi írósztrájknak

Befejeződhet a hollywoodi forgatókönyvírók három hónapja tartó sztrájkja: előzetes megállapodás született szombaton az írókat képviselő szakszervezet és a stúdiók között. A forgatókönyvírókat képviselő Amerikai Írók Céhe (WGA) e-mailben értesítette erről 10 500 tagját, akik 20 éve először döntöttek a munkabeszüntetésről tavaly november 5-én az interneten forgalmazott produkciók utáni részesedés körüli vita miatt. A sztrájk már több televíziós műsor gyártását megbénította, és veszélybe került a hollywoodi filmipar legfényesebb eseményének, az Oscar-gálának a megrendezése is.

MTI

MTI

2008. február 11., 00:002008. február 11., 00:00

Az Amerikai Filmakadémia már vészforgatókönyvet dolgozott ki a február 24-i eseményre. „A megállapodás nem tökéletes, és nem is olyan, amilyent az írók a kemény munka és sok lemondás után megérdemelnek, de a sztrájk sikerrel járt” – közölte a WGA nyugati és keleti parti elnöke. A forgatókönyvírókat képviselő WGA arról értesítette tagjait: megállapodás született azokról a számítási képletekről, amelyeknek az alapján az írók megfelelő részesedéshez jutnak a médiából származó bevételekből. Az írók hozzáférhetnek majd a szerződésekhez és a pénzügyi adatokhoz, hogy ellenőrizhessék a formulák betartását. Sikerült azt az elvet írásba foglalni, hogy „amikor nekik fizetnek, nekünk is fizetnek” – számolt be a WGA az áttörésről. Szakemberek becslése szerint a sztrájk miatt eddig 650 millió dollárnyi bértől estek el a hollywoodi dolgozók, a filmes és tévés ipar leállása több mint 1 milliárd dollár bevételkiesést okozott a helyi gazdaságnak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam

Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.

Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam
2025. szeptember 10., szerda

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n

Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n
2025. szeptember 09., kedd

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron

A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron
2025. szeptember 07., vasárnap

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött

Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött
2025. szeptember 05., péntek

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek

Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek
2025. szeptember 03., szerda

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél
2025. augusztus 28., csütörtök

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk

Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk
2025. augusztus 27., szerda

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben

A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben
2025. augusztus 26., kedd

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet

Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet
2025. augusztus 24., vasárnap

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)

A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)