Hirdetés

Vásári hangulat virtuális térben az Erdélyi Kézmíves Céh szervezésében

A bőség zavara. A hagyományos vásári hangulatot próbálják felidézni az online kezdeményezéssel

A bőség zavara. A hagyományos vásári hangulatot próbálják felidézni az online kezdeményezéssel

A június 10-ei kézművesség világnapja köré rendeződik az Erdélyi Kézmíves Céh online vására. Molnár Attila főszervező a jelentkezés feltételeiről, a kezdeményezés céljáról beszélt lapunknak.

Bede Laura

2020. május 13., 16:552020. május 13., 16:55

A hagyományos vásári hangulatot próbálja felidézni az Erdélyi Kézmíves Céh, amely online vásárt szervez júniusban. Az érdeklődők a Transsylvanicum.ro oldalon regisztrálhatnak, majd ami után elkészítették fiókjukat, az adatlap-kezelő platformon belül létrehozzák saját adatlapjukat. Itt lehetőségük nyílik arra, hogy feltöltsék árlistájukat, egyenként bemutassák a felárazott termékeket – magyarázta a Krónika érdeklődésére Molnár Attila. A céh elnöke elmondta,

a vásárt június 10., a kézművesség világnapja köré szervezik, és háromnaposra tervezik.

Hirdetés

„Az online felület elvileg megadja a lehetőséget arra, hogy egész júniusban tartson a vásár. Viszont a vásárlókat egy bizonyos időpontban, időintervallumban szeretnénk ösztönözni arra, hogy meglátogassák az oldalt. Ezért fontos, hogy valóban egy köztéri vásárhoz hasonlóan három-öt napos rendezvényként szervezzük” – mutatott rá a főszervező.

Kifejtette, a jelentkező kézművesek és helyi termelők kiemelt ajánlatokat is feltehetnek, fejenként legkevesebb három kedvezményes terméket töltethetnek fel. Ez viszont már nem az adatlapokon belül fog megjelenni, hanem a honlapon lesz egy ajánlatok menügomb, amelyre rákattintva megtekinthető az összes kézműves ajánlata az adott időszakra.

A szervezők péntekig várják a regisztrációkat, az adatlap feltöltésének határidejét pedig hónap végére tűzték ki.

Molnár Attila elmondta, eddig körülbelül 50-en regisztráltak főként Székelyföldről és Belső-Erdélyből, viszont az adatlap feltöltések akadoznak. Ezzel kapcsolatban a napokban igyekeznek mindenkit személyesen megkeresni, és segíteni neki. Ugyanakkor az eddigi jelentkezők többsége magyar, ezért igény szerint a szervezők segítenek a termékleírást, illetve bemutatkozást lefordítani román nyelvre, hogy mindenki megértse a szövegeket.

„A másik fontos eleme a platformnak, hogy nemcsak adatlapokat lehet ide feltölteni, hanem akinek az adatlapját jóváhagytuk, létrehozhat eseményeket a portálon belül. Ezt a lehetőséget olyan értelemben szeretnénk most kihasználni, hogy kicsit utánozzuk a hagyományos vásári hangulatot, próbáljuk megidézni valamilyen formában” – fogalmazott az Erdélyi Kézmíves Céh vezetője. Hozzátette,

arra a buzdítják a kézműveseket, hogy ne csak a termékeket töltsék fel, hanem hozzanak létre eseményt, amelynek keretében például a Facebookon élőben közvetítik, vagy fényképsorozat formájában részletesen bemutatják terméküket, műhelyüket, tevékenységeiket.

A főszervező arról is beszámolt, hogy a vásárlás után mindenki egyénileg oldja meg a fizetést, illetve szállítást. Lehetőség van arra, hogy a portál begyűjti egy közös kosárba a kattintás alapú megrendeléseket, és onnan szétosztják a vásár lejártával, ugyanakkor ezeken a napokon telefonon és Facebookon is lehet rendelni. A kiszállítás részleteit az eladó és a vásárló közösen megtárgyalja.

Molnár Attila az online vásár hagyományteremtő céljával kapcsolatban elmondta, június 24-én, a román népi hímzett ing nemzetközi napján is szervezhetnének egy ilyen eladást, kiemelve a hímzett ingeket általában, valamint a népviseletek árusítását.

„Ha megszerveznék a fesztiválokat és vásárokat, akkor ezek úgynevezett kiegészítőjeként tovább működhetne az online platform is, olyan formában, hogy például a Kolozsvári Magyar Napok keretében olyan személyek is vásárolhassanak, akik akkor épp nem tudnak eljönni a kincses városba. Ha az eladók rááldoznak annyi időt, hogy egyenként néhány terméket, egyedi darabot feltöltsenek és ajánlanak ezekre az alkalmakra, mi beharangozhatjuk, hogy párhuzamosan a konkrét fizikai vásárral, online formában is megvehető” – magyarázta a szervező. Hozzátette, a kezdeményezés hosszú távú hozadéka az erdélyi kézművesek és termelők katalógusának újraépülése lesz, ugyanis ez másfél éve elvesztett, és most fokozatosan töltik fel az információkat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés