Hirdetés

Varsóban „hódított” A Viszkis – bemutatták a csíki bankrablóról készült filmet

•  Fotó: Facebook/A Viszkis

Fotó: Facebook/A Viszkis

Bemutatták Antal Nimród A Viszkis című, a csíkszeredai bankrablóról szóló alkotását a 33. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyet október 13–22. között szerveztek. 

Bede Laura

2017. október 24., 22:222017. október 24., 22:22

A Viszkis című film vetítésére fogytak el először elővételben a jegyek a varsói filmfesztiválon, a csíkszeredai bankrabló történetét feldolgozó alkotás világpremierje október 20-án volt a lengyelországi szemlén. Az egymilliárd forintból készült, 126 perces akciófilmet tavaly forgatta Antal Nimród, Magyarországon november 23-tól vetítik a mozikban.

Idézet
Az első perctől kezdve az volt a cél, hogy olyan szórakoztató, pörgős, akciódús filmet készítsünk, ami a lehető legszélesebb közönségnek szól, tehát azoknak is, akik tudják ki volt és mit tett Ambrus Attila, illetve azoknak is, akik most, ebből a filmből fogják őt és tetteit megismerni”

– mondta korábban a rendező. A film főszereplői Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán, Klem Viktor és Gazsó György, a zenét Yonderboi írta.

Hirdetés

Antal Nimród a Kontroll című film sikere óta nem forgatott filmet Magyarországon. Azóta szép pályát futott be Hollywoodban, a világ egyik legsikeresebb rockbandájáról, a Metallicáról forgatott kissé szürreális koncertfilmet, Metallica – Through The Never címmel. Már 2013-ban azt nyilatkozta, hogy szívesen filmre vinné a Viszkis történetét. A rendező szerint ez a sztori a Kontrollhoz hasonlóan ismét jó lehetőséget ad arra, hogy keveredjenek benne a különböző műfajok: kapunk majd drámát, akciódús bankrablásokat, de olyan autós üldözést is, ahol a hülye rendőrök vígjátékba illő módon kergetik a Viszkist.

Idézet
Nekem nagyon szimpatikus a pasi, s nemcsak azért, mert a dédnagyapám is csíkszeredai volt, hanem azért, mert szépen beszélő, intelligens, jóképű, kulturált ember benyomását keltette az első perctől fogva”

– nyilatkozta korábban Antal.

A Viszkis rabló néven elhíresült Ambrus Attila Csíkszeredában született 1967-ben, édesanyja másfél évesen elhagyta, és a nagymamája nevelte 10 éves koráig. 1988-ban szökött át Magyarországra, miután bűnöző életmódja miatt otthon kiközösítették. 1994 és 1999 között közepes jégkorongkapus-karriert futott be, főként az Újpesti TE csapatában.

Posta- és bankrablásai során – majdnem 30 alkalommal – több mint 142 millió forintot zsákmányolt.

2002-ben 17 év börtönt szabtak ki rá, azonban jó magaviselete miatt 2012. január 31-én, feltételesen szabadlábra helyezték. Nevét onnan kapta, hogy közvetlenül a rablások előtt, a helyszínekhez közeli kocsmákban 1-2 deci whiskyt ivott. Sajtóhírek szerint az egykori jégkorongozó megnősült, kerámiakészítésből él.

Ambrus Attila az elmúlt napokban egy budapesti kerekasztal-beszélgetésen vett részt, amelyről a 24.hu számolt be. „Megjártam a poklot, megjártam a damaszkuszi utat. Rengeteg törés volt az életemben, és szinte mindért én voltam a felelős. Persze az elején másokat hibáztattam” – fogalmazott Ambrus, aki szerint soha nem tudjuk igazán, hol a mélypont, ugyanis mindig csúszhatunk lejjebb.

Idézet
Én a sorsban hiszek. Büntetlenül semmit nem tehetünk az életben, és azt éreztem, hogy eljött az a pillanat, amikor számot kell adnom, hogy eddig és ne tovább”

– magyarázta a csíkszeredai férfi.

Mint kifejtette, barátok nélkül képtelen lett volna visszailleszkedni a társadalomba 13 év börtön után. Csak nekik köszönheti, hogy most itt ül, mert szerinte a rendszer nincs felkészülve erre a kemény feladatra: „sokan úgy papolnak a reintegrációról, hogy nem is ismerik a szó jelentését”. Ő például a szabadulása után annyi segítséget kapott, hogy megkapta egy hajléktalanszálló címét.

„A legnagyobb problémám az volt, hogy magamat elfogadjam. Azt, hogy én vagyok a felelős a saját sorsomért. Az erkölcs szobrát nyilván nem rólam fogják megmintázni, de megbékéltem a világgal, és igazából nem haragszom senkire. Béke van bennem” – hangsúlyozta Ambrus Attila.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés