
Fotó: A szerző felvétele
2011. július 18., 08:162011. július 18., 08:16
Vár a víz címmel szerveztek nyílt úszóstafétát Nagyváradon, a Ioan Alexandrescu olimpiai uszodában. Az esemény megálmodói, a Pro Rogériusz Egyesület és a Bihar Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság a nagyváradi úszósport népszerűsítésére álltak elő azzal az ötlettel, hogy szombaton reggel tíztől este tízig folyamatosan ússzon valaki az idén zsinórban ötödször bajnoki címet szerzett váradi pólócsapat medencéjében, amelynek tagjai közül négyen is benne vannak az épp szombaton kezdődött sanghaji vizes vb román keretében. A tizenkét óra alatt csaknem száz váradi úszott le egy tetszőleges távot az olimpiai méretű medencében – tudtuk meg Bokor Ágotától, az ifjúsági igazgatóság igazgatóhelyettesétől. Mintegy hatvanan jelentkeztek be előre, ezzel már meg is telt a staféta teljes ideje, ám a nap folyamán még körülbelül harmincan jelentkeztek, hogy úszni szeretnének, így a végén a tervezett egy helyett két sávot használtak a résztvevők. Bokor Ágota megjegyezte: bár minden párt és közintézmény kapott meghívót a váltóúszáson való részvételre, a közintézmények képviselői közül végül csak Huszár István városi tanácsos, illetve Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője, illetve Adrian Bucur Bihar megyei rendőrfőkapitány tette próbára állóképességét a vízben – mindannyian családostul vettek részt a stafétán. Akik úsztak, oklevelet kaptak a szervezőktől. A nap végére összesen csaknem harminc kilométert úsztak le a váradiak.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!