Hirdetés

Vad és vadász dicsérete

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Patinás és otthonos környezetben találkozott a hétvégén több száz székelyföldi vadász és vadászat iránt érdeklődő látogató az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban. 

Gligor Róbert László

2016. október 23., 16:272016. október 23., 16:27

A hatodik alkalommal megrendezett Székelyföldi Vadásztalálkozó keretében Vadászakadémia zajlott a kastélyban, ahol nemcsak a vadászetikáról és -etikettről, hanem a hiányosságokról is beszéltek. A kastély termeiben több vadásztársaság tagjainak trófeáit tekinthették meg az érdeklődők, és egyik teremben biztonsági őrök felügyelete alatt ritka és régi fegyvereket is szemügyre lehetett venni.

Az udvaron felállított standokon vadászékszereket, -öltözeteket, késeket, bicskákat, távcsöveket, különböző kellékeket, csont- és fafaragók vadászathoz kötődő alkotásait lehetett szemlélni és vásárolni, valamint gyümölcslevet, -párlatot és mézet is. A programhoz kulturális műsorok is kapcsilódtak, fellépett a közismert Varga Miklós énekes, majd a Kis-Küküllő térségének kulturális csoportjai, néptáncosok, citerások, népdal- és nótaénekesek, illetve Gyepesi László mókamester.

A gasztrosétánynak keresztelt övezetben vadásztársulatok és erdészetek főztek. Különlegesség volt a salamásiak vaddisznócsülökkel készült babétele lilahagymával, míg a baktaiak puliszkával, a csíkszeredaiak pirított dióval, petrezselyemmel és kakukkfűvel megszórt laskával kínálták a vadpörköltet, a magyarországi nemesnádudvariak őrölt vadhúsos babfőzeléket, valamint az erdőszentgyörgyiek hétféle húsból főzött halászlevet tálaltak, desszertnek pedig mézes süteményt és sóváradi hólabdát kínáltak.

A Neumarkt Bass Quintett kürtzenéje mellett felvonultatták a vadásztársaságok zászlóit, majd hat vadász hozta közszemlére az elejtett szarvasbikát, illetve adott tiszteletet a vadnak. A Szent Hubertus-misét Boldizsár Ferenc helyi plébános celebrálta, majd közéleti személyiségek vették át a szót. Kelemen Atilla parlamenti képviselő a hazai vadásztársaságok nevében szólalt fel, de a vadászati hagyományokról is beszélt, szót kapott Oláh Csaba, a Magyarországi Vadászati Kulturális Egyesület elnöke is. A Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc vadászruhában, hargitai kollégája, Borboly Csaba pedig csupán inkognitóban és rövid ideig volt jelen, de részt vett Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke is.

A Hargita és Kovászna megyei vadászok nevében Márton István és Demeter János szólalt fel, míg Péter Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a vadászatot a kultúra és az erkölcs emelte az egyszerű zsákmányolás szintjéről a nemes szenvedélyek és a vadállomány felelős kezelésének szintjére. A rendezvény fővédnöke, Semjén Zsolt levelét Benedek Fülöp olvasta fel, amelyben a magyar miniszterelnök-helyettes kifejtette: a székelyföldi vadásztalálkozó a vadászok, barátok kézszorításáról, közös élményeiről, trófeákról, az évezredes hagyományok megtartásáról szól, és kifejezi, hogy tiszteljük a Teremtőt és teremtményeit, elfogadjuk a természet rendjét, és felelősséggel viselkedjünk a természet kincseivel.

Székelyföld természeti értékeinek népszerűsítéséért, hírnevének öregbítéséért, a vadászati kultúra megőrzéséért és ápolásáért, a vad védelméért kifejtett kiváló munkája elismeréseként a háromszéki Vadon Egyesület és Székelyföld Vadászati Gyűjteménye a Venator Terrae Siculorum Vadászéremrend arany fokozatával tüntette ki Kedves Lászlót, Dósa Sándort, Kiss Attilát és Benedek Fülöpöt.

Szombaton a Tőkés Lóránt szervező vezette szemlén 31 kopót mutattak be tulajdonosaik, majd díjakat vehettek át a vadász és hajtó, fiatal, kezdő és fajtagyőztes kanok és szukák székelyföldi és magyarországi gazdái. Az idei szemle a tavalyinál is sikeresebb volt, mert nemcsak az ötven évvel ezelőtt elismert erdélyi kopókat mutatták be, hanem a velük rokon vérebeket és vizslákat, valamint elhoztak két egyedet a kihaltnak nyilvánított sárga kopók közül.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés