Hirdetés

Üzenet 3D-s technológiával

Az idei gyémántjubileumi rendezvénysorozat és a nyári londoni olimpiai játékok szervezőit és részvevőit, valamint a fegyveres erők tagjainak áldozatvállalását méltatta keddi, első ízben 3D-ben sugárzott karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.

MTI

2012. december 26., 20:162012. december 26., 20:16

II. Erzsébet királynő – aki hagyományosan karácsony első napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Brit Nemzetközösség népeihez – idei beszédében kijelentette: különösen emlékezetes volt számára az a lelkesedés, amely a trónra lépésének 60. évfordulójára szervezett országos gyémántjubileumi ünnepségeket kísérte.

A 86 esztendős uralkodó megindítónak nevezte, hogy oly sokan megemlékeztek az évfordulóról, és kiemelten szólt azokról a milliókról, akik a nyár eleji központi ünnepi hétvégén, a szinte telet idéző hideg ellenére jelen voltak az eseményeken.

Az egész éves, minap lezárult gyémántjubileumi ünnepségek legnagyobb rendezvénysorozatát az első júniusi hétvégére szervezték abban a reményben, hogy a milliónyi hazai és külföldi érdeklődő kellemes időjárási viszonyok közepette élvezheti a látványosságokat. Ez a meggondolás mindazonáltal nem vált be, a hatalmas ünnepségsorozatot – amelynek leglátványosabb mozzanata a Temze londoni szakaszán megrendezett, ezernél több különböző hajóból álló flottafelvonulás volt – jeges szélben és szakadó esőben bonyolították le.

Az uralkodó – aki saját maga írja karácsonyi üzenetét – elismerően szólt azokról a százezrekről, akik részt vettek a nyári londoni olimpiai és paralimpiai játékok szervezésében, és a hagyományoknak megfelelően megemlékezett a fegyveres erők tagjainak áldozatvállalásáról is. Ez volt II. Erzsébet királynő 55. televíziós karácsonyi beszéde, az üzenetet azonban most első ízben rögzítették és sugározták háromdimenziós technológiával is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés