2012. február 01., 10:382012. február 01., 10:38
A kilövésre az egyenlítői Francia Guyanán található Kourou űrközpontban kerül sor. A startot az ESA élőben közvetíti. Sikeres start esetén az indítást követően alig több mint 70 perccel a hordozórakétán található műholdak Föld körüli pályára állnak.
Az első magyar műhold, a Masat–1 a BME két villamoskari tanszéke, az elektronikus eszközök tanszéke és a széles sávú hírközlés és villamosságtan tanszék, valamint a BME űrkutató csoportja hallgatóinak, doktorandusainak és oktatóinak összefogásával, szponzori támogatással született meg. A felbocsátásra előreláthatólag magyar idő szerint 11 és 13 óra között kerülhet sor. A kilövés előtt három és fél perccel minden rendszer startra kész, és elindul a visszaszámlálás, majd az indítást követően több rakétafokozat emeli a magasba, és állítja pályára a hasznos terhet, amelynek része a Masat–1 is. A sikeres pályára állás után mintegy 5 órával a Masat–1 Magyarország fölé ér.
Ezt követően a fejlesztők weboldalán – Cubesat.bme.hu – a pikoműhold aktuális pozíciója folyamatosan követhető lesz. Az első magyar műhold, a Masat–1 – melynek neve a magyar és a satellite szavak összetételéből származik – kis méretű, úgynevezett pikoszatellit, az építés alapjául szolgáló szabvány miatt CubeSat-nak is nevezik. Építése egy pilot projekt, amely elsősorban oktatási célt szolgál. A Masat–1 pályára állását követően gyűjti a saját állapotára és környezetére vonatkozó adatokat.
A földi állomás központi vezérlőjének a mérnöktovábbképző intézet ad otthont, míg az antennarendszer a BME E épületének tetején kapott helyet. A Masat–1-projekt révén a fejlesztői csapat olyan tapasztalatra és tudásra tett szert, amelyre a bontakozó hazai űripar igényeit kielégíteni képes, magas színvonalú oktatást és mérnökképzést alapozhatunk. Ezen túlmenően a projekt olyan fejlesztői tapasztalatot és referenciát jelent Magyarország számára az űreszközök tervezése, építése és üzemeltetése területén, amely demonstrálja az ország érettséget a teljes jogú ESA-tagságra.
Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.