
A kolozsvári Sétatér háromnegyedét és a környékbeli utakat is lezárják csütörtöktől vasárnapig, az Untold fesztivál idejére – jelentette be a város polgármestere. „Elnézést kérek a kolozsváriaktól a kényelmetlenségekért, remélem, megértik, hogy ezekhez képest jóval többet nyer a város a fesztiválnak köszönhetően” – jelentette ki tegnap Emil Boc. A fesztiválra több százezer embert várnak, 170 fellépő tart koncertet, köztük Avicii és David Guetta.
2015. július 27., 19:522015. július 27., 19:52
Csütörtökön kezdődik, és vasárnapig tart a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozatának fő rendezvénye, az Untold fesztivál, amely előreláthatólag vegyes érzelmeket vált majd ki a kincses városiakból. Nyolc színpadon összesen 170 előadó lép fel, a koncerteken várhatóan naponta több mint ötvenezren vesznek részt – jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon a szervezők. Az eseményre ugyanakkor a városháza, a rendfenntartó szervek és a katasztrófavédelem is gőzerővel készül. A fesztivál keretében a Főtéren ingyenes koncerteket is tartanak. A főszínpadot a Kolozsvár Arénában állítják fel, de további fizetős koncertek lesznek a Sétatéren és a Donát negyedi Sun strandon is.
Az esemény szervezői elmondták, a hangosítással egy holland produkciós irodát bíztak meg, a rendezvény zavartalan energiaellátását pedig két hatalmas teljesítményű generátor biztosítja. A résztvevőket rengeteg sörcsap szolgálja majd ki, és összesen 700 mobil mellékhelyiséget állítanak fel a helszíneken. Egyébként a világ összes kontinenséről érkeznek fiatalok, vannak, akik egyenesen Mexikóból, Új-Zélandról, a Fülöp-szigetekről, Ausztráliából vagy Japánból jönnek a kincses városba, hogy megnézzék kedvenc előadóikat. A kisvárosnyi látogató fogadása ugyanakkor az önkormányzatot is nehéz feladatok elé állítja.
Boc elnézést kér a kényelmetlenségért
A fesztivál idejére az önkormányzat szinte teljesen lezárja a Sétateret és a környékbeli forgalmat, mivel a produkciók zöme nem ingyenes, ez azonban sokakban ellenérzéseket vált ki, hiszen a szervezők így a közterületek szabad használatát akadályozzák, ráadásul kereskedelmi haszonszerzés reményében. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a sajtótájékoztatón bejelentette: július 28-án kedden este 11 órától egészen augusztus 4-én kedden reggel 8 óráig lezárják a Bem (George Coşbuc) utcát a Függetlenség (Splaiul Indepedendenţei) úttól a Fürdő (Cardinal Iuliu Hossu) utcai kereszteződésig. Szintén lezárják a forgalmat Függetlenség úton a Garibaldi hídtól, a Napoca Szálló melletti hídig, itt augusztus 4-én hajnali 4.30-kor nyitják meg újra az útszakaszt.
A lezárás ideje alatt csak a villamosok közlekedhetnek ezen az útvonalon, azonban utoljára szerdán járnak a megszokott menetrend szerint. Csütörtökön csak 5–18 óra között, pénteken pedig 5–17 óra között közlekednek a villamosok, utána autóbuszok helyettesítik őket. Ezek azonban nem a villamos kötött pályáját követik, hanem a Garibaldi híd után a Fellegvári út (Drăgălina) érintésével jutnak el a vasútállomásig. Augusztus első két napján egyáltalán nem jár a kincses városban a villamos, majd harmadikától kezdve, a fesztivál lezártával ismét visszatérnek a hétköznapi menetrendhez. Az útlezárások várhatóan az autós közlekedésben is hihetetlen fejetlenséget okoznak majd, hiszen az önkormányzat a belváros több forgalmas útját – mint az Unió (Memorandumului) vagy a Petőfi (Avram Iancu) utca – is jelenleg újítja fel, így ezeken félpályás útlezárások nehezítik a közlekedést.
A Sétatér mintegy kétharmadát is lezárják az Untold kedvéért július 29-én 23 órától augusztus 3-áig. A polgármester szerint azért kell ilyen nagy területet bekeríteni, hogy vészhelyzet esetén ki tudják menekíteni a várhatóan 50 ezer főnél is többet számláló tömeget. Boc ugyanakkor elmondta: „a lezárásokért cserébe” éjjel is járnak majd a buszok, a 6, 25, 30, 46 és 36-os vonalakon éjjel 3-ig negyedóránként azt követően reggel ötig tízpercenként indulnak járatok. A fesztivál miatt néhány jegypénztár 23 óra után is nyitva tart majd. Az elöljáró hozzáfűzte: a Kolozsvárra személygépkocsival érkező fesztiválozók számára autónként 10 lej ellenében összesen 6000 parkolóhelyet biztosítanak többek közt az Expo Transilvaniánál, a Palocsay-kert melletti kempingnél és az ószeren.
„Elnézést kérek a kolozsváriaktól a kényelmetlenségekért, remélem megértik, hogy ezekhez képest jóval többet nyer a város a fesztiválnak köszönhetően” – jelentette ki Emil Boc.
Fesztiválkórház is lesz
Mivel hatalmas tömeget várnak a fesztiválra, a katasztrófavédelem is felkészültségben van. Ion Moldovan, a Kolozs megyei katasztrófavédelem igazgatója elmondta: 120 fős személyzet ügyel majd a szórakozó fiatalok biztonságára. Egy tábori kórház is lesz a Sétatéren, mivel meglehetősen nehézkes lenne a zsúfolt forgalomban eljutni a környékbeli kórházakig. Emellett több elsősegélynyújtó pont is lesz a fesztivál területén. A fesztiválon 400 rendőr és 300 csendőr vigyáz majd a biztonságra, a rendőrség drogellenes osztálya is jelen lesz a helyszínen. A fesztivál ideje alatt a város egyik rendfenntartó szervénél sem engedélyezik a szabadságolásokat.
A szervezők szándéka szerint az Avicii és David Guetta nevével fémjelzett fesztivál az ország legnagyobb zenei fesztiválja lesz. Rajtuk kívül olyan sztárok lépnek fel mint az: ATB, Armin van Buuren vagy Dimitri Vegas & LikeMike Bogdan Buta. A fesztivál igazgatója kijelentette: a rendezvénysorozat jövedelmező lesz a városnak is, a városháza ugyanis 400 ezer euróval támogatta a fesztivált, azonban számításaik szerint 600 ezer eurónyi pluszbevétele lesz a városnak a helyi adókból és illetékekből az Untoldnak köszönhetően. A fesztivál költségvetése egyébként mintegy 4 millió euróra rúg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!