
Fotó: Untold
Mintegy 50 panasz érkezett az Untold fesztivál ideje alatt a kolozsvári önkormányzathoz, valamennyi a hangerőt kifogásolta – mondta el lapunk megkeresésére Iulia Perșă, a városháza szóvivője.
2017. augusztus 08., 19:102017. augusztus 08., 19:10
2017. augusztus 08., 19:152017. augusztus 08., 19:15
Hozzátette, jellemzően a Sétatér környékén lakók panaszkodtak a túl nagy zajra, a környéken lakó olvasónk szerint képtelenség volt aludni a csütörtöktől vasárnapig tartó fesztivál idején.
Mint kifejtette, az egyik panasztevő egy élő televíziós műsorba is betelefonált, és elsősorban azt kifogásolta, hogy a város nem kap elég anyagi kompenzációt a fesztivál szervezőitől. Az illető megmérte az Untold keltette zaj mértékét:
– mutatott rá a sajtószóvivő. Iulia Perșă szerint elsősorban a szervezőkön múlik, hogy jövőre a város szélére költöztetik-e a fesztivált, a kolozsvári önkormányzat legfeljebb annyit tehet, hogy nem hagyja jóvá a szervezők kérését, de nem javasolhatnak új helyszínt.
Emil Boc polgármester korábban teljes mellszélességgel kiállt a fesztivál mellett, nem támogatja az elköltözését. A zenei rendezvénysorozattal elégedetlen kolozsváriak aláírásgyűjtésbe kezdtek, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a jövőben a fesztivált költöztessék ki a város szélére.
A százezres tömegeket vonzó esemény után Claudiu Melean kolozsvári ortodox pap a közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését:
A Kolozs megyei rendőrkapitányság közleménye szerint a fesztivál idején nem jelentettek a közrendet, csendet súlyosan megzavaró eseteket. A négy nap alatt értelemszerűen zsúfoltság és tolongás volt a tömegközlekedési járműveken, vasútállomáson és reptéren.
A harmadik alkalommal, augusztus 3–6. között szervezett Untold elektronikus zenei fesztiválon
A legtöbb látogató szombaton érkezett a főszínpadnak helyet adó Kolozsvár Arénába, ahol több mint 90 000 fesztiválozó tombolt reggel fél kilencig a holland világsztár Armin van Buuren fellépésén. A szervezők a teljes koncertet élőben közvetítették az Untold Facebook-oldalán, amelyet több mint 30 millióan követtek.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!