Hirdetés

Újratervezik a Szent György Napokat

Új koncepció alapján szervezzük meg az idei Szent György Napokat: a fesztiváljellegből visszaveszünk, és inkább a városünnepjelleget erősítjük – jelentette be csütörtökön Antal Árpád. 

Bíró Blanka

2015. január 15., 20:452015. január 15., 20:45

Sepsiszentgyörgy polgármestere leszögezte, a következő hetekben várja a javaslatokat, ám szolidaritásra számít azok részéről, akik rétegrendezvényt szeretnének, hiszen a városlakók is támogatják adólejeikkel az év közben megszervezett szűkebb célcsoportnak szóló projekteket.

Az április 24. és május 3. közötti rendezvénysorozat szervezését az önkormányzat városimázs-irodájára bízzák. Bár együttműködnek azokkal is, akik az elmúlt években szervezték a városnapokat, nagyon kiszélesítik a kört: bevonják a helyi művelődési intézményeket, művelődésszervezőket, zenészeket.

„Grubisics Levente fesztiváligazgató tavaly nem helyénvaló módon kezelte a rendezvény szervezési stílusára, minőségére vonatkozó kritikákat, az ő nevében is elnézést kérek”– mondta Antal Árpád. Emlékeztetett, a közösségi portálon szerveződött Fazakas Dorka-csoport élesen bírálta a Szent György Napok szervezőit, a fesztiváligazgató pedig egy sajtótájékoztatón azt mondta, listájuk van azokról, akik a jelenség mögött állnak.

A polgármester kifejtette, elképzeléseik szerint az idei városnapokon feleannyi program lesz, mint tavaly, amikor 320 műsorpont volt a kínálatban. Az egyik nagyszínpad helyén gyerekfesztivált rendeznek be, a megmaradó színpadon mindennap csak 18 óra után kezdődnek koncertek, és minden este négy zenekar lép majd fel.

A fellépők kiválogatásába is több embert bevonnak, nemcsak négy-öt ember hozza meg a döntéseket. A bóvlivásárt kritizálták a legtöbben, ezért azt megszüntetik. Bár ez hatalmas kiesést okoz a rendezvény költségvetésében, a hiányt a kiadások csökkentésével kompenzálják, és kis részben közpénzből is pótolják.

A kézművesvásárt megtartják, a helyszínre vonatkozóan várják a javaslatokat. A Kultúrkert is megmarad, ám visszatérnek az eredeti, kisebb formátumhoz. Antal Árpád elmondta, a következő hetekben az önkormányzat honlapján az „Írjon a polgármesternek” menüpontnál lehet beírni a javaslatokat, például azt is eldönthetik a város polgárai, hogy legyen tűzijáték, vagy sem.

„Nem kell öszszemosni a különböző területeket. A tűzijáték általában egy cég ajándéka volt a városnak, tehát abból a pénzből semmiképpen nem oldottunk volna meg szociális problémát. De ha nincs rá igény, nem ragaszkodunk a tűzijátékhoz”– mutatott rá a polgármester. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés