2013. április 10., 16:122013. április 10., 16:12
Böröcz István elmondta, hogy az új műsornak a tavalyinál hosszabb \"kifutása\" lesz, a selejtezők még az idén lezajlanak, az az ezekről készített összefoglalókat 2014 januárjától sugározza a Duna, a döntők márciusban és áprilisban lesznek.
Felidézte, hogy a népi kultúrára épülő vetélkedő több évtizedes kihagyás után indult 2012-ben ismét útjára. Hangsúlyozta, hogy a műsor sikere nemcsak az MTVA-é, hanem a Hagyományok Házáé is. \"Olyan tehetségkutatókat szervezünk, ahol értékek születnek és értékeket őrzünk meg\" - emelte ki a vezérigazgató.
Hozzátette: a műsor feladata az is, hogy a népi kultúrát megszerettesse a nézőkkel. A Hagyományok Háza főigazgatója üdvözölte, hogy a negyvenéves táncházmozgalom tavaly végre lehetőséget kapott, hogy a Kárpát-medence közönsége előtt bemutatkozhasson. Mint fogalmazott, a hagyományos paraszti életforma eltűnésével a táncházmozgalomra hárul a feladat a paraszti kultúrát \"élő módon\" tovább vinni, hogy abból ne váljon múzeumi tárgy. Kelemen László szerint a műsor alapvetően nem verseny, hanem \"egy hatalmas seregszemle\", amely meggyőzi az ország nyilvánosságát a népi kultúra értékeiről.
A versenyre 16 és 35 év közötti énekesek, zenekarok, táncosok jelentkezését várják május 12. éjfélig a www.hagyomanyokhaza.hu és a www.folszallottapava.hu oldalon. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a produkció legfeljebb hétperces demófelvételét, fotókat a versenyzőről, illetve a kitöltött jelentkezési lapot.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.