
Csütörtökön kezdődik a Kolozs megyei Bonchidán a vasárnapig tartó Electric Castle fesztivál. Románia legnagyobb elektronikus zenei eseménye, a Bánffy-kastélyban harmadízben szervezendő rendezvény idén 223 előadót lát vendégül összesen hat színpadon.
2015. június 24., 19:572015. június 24., 19:57
Az Electric Castle az első koncertsorozat, amely az élő, elektronikus zenét mintegy kiköltöztette a klubokból a szabad ég alá. A Bánffy-kastély 10 hektáros területén a négy nap alatt fellép többek közt a The Prodigy, a Fatboy Slim, a The Parov Stelar Band, az Asian Dup Fundation, a Rudimental, a The Subways, a Novelle Vague, a Cat Empire.
A szervezők tízezer résztvevő számára alakítottak ki sátorhelyeket, és az elektronikus zene mintegy 100 ezer rajongóját várják Bonchidára – köztük számos külföldit is. Mivel a településen nem működik szálloda vagy panzió, a helybeliek szobáikat és udvarukat is kiadják a résztvevőknek, akik közül sokan már megérkeztek a fesztivál helyszínére. A bonchidaiak napi 15-20 lejért adják bérbe szobáikat a fesztiválozóknak, a 4 napra pedig 30 lejt kérnek azoktól, akik udvarukon szeretnének sátrat verni.
Nicolae Gruz, Bonchida alpolgármestere azt mondta, már két hete nincsen kiadó lakás, szoba vagy terület, annyira nagy volt az érdeklődés. Az egyik helybeli a Digi24 hírportálnak úgy nyilatkozott, olyan résztvevő is akadt, aki már tavaly lefoglalta és kifizette a szoba árát. Andi Vanca, az Electic Castle PR-menedzsere kifejtette, a kemping területén zuhanyzókat, illemhelyeket helyeztek el, a kivilágított területet pedig biztonságiak védik. „Arra buzdítjuk a résztvevőket, hogy sátorozzanak, hiszen ez hozzátartozik a fesztiválozás hangulatához” – mondta a menedzser.
Andi Vanca a Koncertblog.reblog.hu-nak adott interjújában a napokban azt nyilatkozta, idén leginkább arra koncentráltak, hogy olyan neveket hozzanak Bonchidára, akikre számít a romániai közönség. Azzal kapcsolatban, hogy a fesztivál a bevételek egy részét a kastély renoválására költi, a menedzser úgy fogalmazott, a Bánffy-kastély az „otthonuk”, így természetes, hogy a profit egy részét felújításra költik.
„Az első év után a felajánlott öszszegből a felújításért felelős alapítvány befejezte a kastély neogótikus részének renoválását. Idén újjáépítették a lovarda padlóját, sőt szinte az egész kastély új padlót kapott, viszont sajnos az épületbe most is tilos lesz belépni a fesztivál ideje alatt” – mondta Andi Vanca.
Úgy vélte, az Electric Castle jó hatással van a helyi közösségekre, a kastélyfelújítást is elősegíti, így remélik, hogy a hatóságok ezt belátva, még többet segítenek majd az infrastruktúra kialakításában. Tavaly 80 ezren vettek részt a bonchidai koncertsorozaton, amelyről részletek a www.electriccastle.ro-n és a fesztivál Facebook-oldalán olvashatóak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!