
A politikailag igencsak munkás időszakban, két nappal az államelnök-választás második fordulója előtt a Băsescu családra fókuszált a román média, ám ezúttal nem annyira Traian, mint inkább Radu állt a kamerák kereszttüzében: november 14-én ugyanis megszületett a második Băsescu unoka, a leköszönő elnök első fiúunokája.
2014. november 17., 18:192014. november 17., 18:19
A hírt egyébként maga Traian Băsescu jelentette be közösségi oldalán: „Ma, 7 óra 50 perc körül megszületett az első Băsescu.\"
A büszke nagyapa amellett, hogy bejelentette az örömhírt és közzétett négy fotót kisunokájáról, azt is elárulta, hogy a picit Radu Băsescu Pricopnak hívják, hozzátéve, hogy neki nagyon tetszik a Radu név.
Van immár, aki továbbvigye a Băsescu nevet: a kisfiú az egykori hajóskapitány nagyobbik lánya, Ioana gyermeke.
A téli ünnepektől kezdődően Traian Băsescu biztosan több időt tud majd családjával tölteni, bár elmondása szerint úgy fog unokái nevelésében részt venni, mint „egy ember, akinek dolga van\".
Felesége, Maria fog többet unokázni, hiszen lányait is nagyrészt ő nevelte, férje rengeteget volt távol.
Szombaton, miután a Băsescu házaspár először látogatogatta meg Ioanát és a picit a kórházban, a Bukaresti Filantropia szülészetről kifelé jövet a boldog nagyapa büszkén mutatta a telefonjával készített képeket a sajtónak, és hozzátette, ezeket nem fogja közösségi oldalán megosztani. Láthatólag nagyon jól érezte magát, igencsak elégedettenek tűnt és elmondta, a kisfiú is tökéletesen érzi magát, és azt is, hogy a kis Radu skorpió jegyben született, akárcsak ő.
Maria Băsescu kijelentette, nem lesz gond neki az unokák körüli foglalatosság, hiszen felnevelt két gyermeket. A leköszönő államelnök egyébként hamarosan háromszoros nagypapa lesz: kisebbik lánya, Elena, akinek már van egy egyéves kislánya, Sofia Anais, második babáját várja, hét hónapos terhes. Ioana Băsescu és férje, Radu Pricop 2014 júniusa óta házasok.
Borzási Beatrix
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!