
2011. szeptember 01., 08:392011. szeptember 01., 08:39
Jim Whitaker alkotását szeptember 11-én a Showtime kábeltévén tekintheti meg az amerikai közönség, a film ősbemutatójára januárban, a Sundance filmfesztiválon került sor.
A tíz évvel ezelőtti terrortámadással foglalkozó számtalan színdarab, film és regény között a The New York Times beszámolója szerint ez a mű azzal foglal el különleges helyet, hogy a támadást túlélő öt hősével a rettenetes napot követő éveiket idézi fel. Arról szól mindenfajta narrátorszöveg vagy szakértői kommentár nélkül, de a mély érzések költészetével, hogy a trauma után miként teremtették újjá az életüket. „Ez a film az én szememben a másnapról szól, arról, hogy folytatni kell, hogy remélni kell: meg akartam mutatni az emberek talpra állását” – mondta a rendező, aki 2002 és 2009 között készítette a filmben feldolgozott interjúkat. Jim Whitakerben akkor fogalmazódott meg az Újjászületés témája, amikor néhány hónappal édesanyja halála után az ikertornyok romjainak helyén, a Ground Zerón járt.
A ma 43 éves rendező kihívásnak tekintette, hogy nem lehetett előre látni, mi jön ki a hoszszú távra tervezett munkából, kinek-kinek hogyan alakul a története. „Úgy gondoltam, hogy ha el tudom kapni, mit éreztek az adott pillanatban, az önmagában is drámai lesz.” És az lett. Ling Young adóügyi tisztviselő, a forradásos arcú nő másod- és harmadfokú égési sebeket szenvedett munkahelyén, a World Trade Centerben, amikor abba beleütközött és kigyulladt a terroristák által eltérített első utasszállító gép.
Tanya Villanueva Tepper, egy ajándékbolt tulajdonosnője tűzoltó vőlegényét vesztette el, aki részt vett a mentésben, az építőmunkás Briannek ugyancsak tűzoltó testvére halt meg azon a napon. Nick Chirls középiskolás volt, amikor édesanyja a terrortámadás áldozatává vált. Tim Brown is tűzoltó, aki szeptember 11-én az ikertornyoknál teljesített szolgálatot – és számos kollégájától eltérően életben maradt. Teljes nevüket azonban a néző csak a film végén, a stáblista után ismeri meg. Whitaker ezzel azt szerette volna elérni, hogy az emberek minél inkább azonosulni tudjanak a történetekkel vagy legalább valamelyik emlékezővel. Ezekkel a históriákkal, amelyeket öt, egymástól nagyon különböző szereplő mond el, a néző új házasságok és új bébik, családi viszályok és a traumát követő stresszhelyzetek közepette ismerkedik meg. A jelenetek ide-oda ugrálnak az időben és a helyszínek között, esküvők, műtők, megemlékezőceremóniák közepette, itt-ott házi videofelvételek idéznek fel például születésnapi ünnepségeket.
Több szereplő számára a filmezés maga is elősegítette a talpra állást, illetve alakította magát a történetet is. A 49 éves, agglegény Brown, a tűzoltó visszatekintve sajnálja, hogy az interjúk során néhány olyan dolgot is elmondott családjáról, amit talán nem kellett volna, de meg van győződve arról, hogy a film segít majd másoknak abban, hogy megértsék a gyászt és a gyógyulást is. Tepper asszony azért vállalta a részvételt, mert attól tartott, az emberek meg fognak feledkezni szeptember 11-éről. Gyakran könnybe lábad a szeme, amikor felidézi, miként próbált új életet kezdeni vőlegénye, Sergio halála után. Ma 43 éves, férjhez ment, és két kislányt szült. Maga is meglepődött azon, hogy képes volt új életet kezdeni.
A film szereplőit Jim Whitaker újsághirdetések és személyes kapcsolatok alapján válogatta ki azok közül, akik vállalták, hogy éveken át újra és újra részt vesznek az életük alakulásáról beszámoló, többórás interjúkon – jobbára a terrortámadás évfordulóin. Tíz partnerrel kezdte, egy visszalépett, a többivel készített sok száz óra időtartamú filmanyag alapján öt szereplő sorsát elevenítette fel a filmben, a másik négy szavai egy interjúkötetbe kerültek, ahol a film szereplői közül néggyel együtt szerepelnek. A filmbe bevették a Ground Zero körül elhelyezett 14 kamera által az évek során készített, a romeltakarítás, majd az új tornyok építésének alakulásáról szóló felvételeket.
Az Újjászületés és filmanyaga egyébként állandóan megtekinthető lesz a Ground Zero emlékhely múzeumában is.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.