Hirdetés

Újjáéled a parajdi töltöttkáposzta-fesztivál

Egyéves kihagyás után a hét végén ismét megszervezik a parajdi töltöttkáposzta-fesztivált.

Szucher Ervin

2013. október 03., 12:292013. október 03., 12:29

A tavalyi szünetet nem csak az üstben rotyogó ínyenc falatokra vágyók érezték meg, az önkormányzati vezetők is belátták, hogy tévedés volt megszakítani a tizenhét esztendős hagyományt.
„Megbántuk, hogy a tavaly nem sikerült megszervezni, mert ezzel egy óriási hiányérzetet keltettünk vendégeinkben, a község és a teljes sóvidéki régió lakóiban\" – fejtette ki lapunknak Bokor Sándor. A polgármester szerint a csorba kiküszöbölése érdekében az idén az önkormányzat teljes mellszélességgel az ügy mellé állt, vállalta a társszervezői feladatot is. A térség legnagyobb gazdasági potenciáljával rendelkező, azonban Bukarestből irányított sóbánya is hathatósan beszállt a költségek fedezésébe, de összefogtak a civil szervezetek és a vendéglátók is.

Minden eddiginél gazdagabb fesztivált ígérnek

A szervezők minden eddiginél gazdagabb fesztivált ígérnek, ezért szombaton és vasárnap már nem csak az ilyenkor igencsak szűkösnek bizonyuló központi park telik meg töltöttkáposzta-illattal és sörsátrakkal, hanem a közeli futballpályán is pezsegni fog az élet. Itt kapnak helyet a hagyományőrző mesterségeket bemutató népművészek és árusok, de a pályán tartják a lovagitorna-bemutatót, a kis és nagy mesterek kalákáját, a gyerekkoncerteket. A rezesbanda ébresztője utáni szokásos szombat reggeli felvonulás az idén a sóbányától indul a település utcáin. Az ünnepélyes megnyitót fél 11-kor tartják a parkban, majd ugyanott mutatják be Tündérvár kuktáit, azaz a versenybe szálló csapatokat. Míg a szakácsok és kuktáik az ínyenc falatokat készítik, a közönséget népi- és reneszánsz táncot járó csoportok, nóta- és népdalénekesek, mókamesterek szórakoztatják, de lesz múltidéző viselet-bemutató, néptánc is.

Vasárnap sokadalom

Tündérvár kondérnokjai várhatóan 3 óra körül teszik le az esküt, a zsűri meg ezek után indul kóstoló és kiértékelő útjára. Este 7 és 8 körül díjazzák a versenyzőket, majd az éjfélig tartó vigadalomban a Lolplay, a Kozmix és a Hi-Q együttes lép fel. Vasárnap sokadalommá alakul a fesztivál, de aki lemaradt a szombati töltött káposztáról, a hét utolsó napján is bepótolhatja – helyi, díjazott szakácsok gondoskodnak a vendégekről. A hagyományos éjfél utáni tűzijátékot bő kétórás tábortűz melletti dalolás előzi meg, ahol a hangot a helyi prímások adják meg. „Reméljük, hogy a folytatás is az előkészületekhez méltó lesz, hisz ez a fesztivál már összenőtt Parajddal\" – adott hangot derűlátásának a polgármester, aki úgy érzi, idén a helyiek megtettek mindent a siker érdekében. Most már csak az égieknek kell besegíteniük, hisz csütörtökön délelőtt a Bucsin lábánál fekvő nagyközségben még szállingózott a hó, a fesztivállátogató közönséget az elmúlt évek időjárása viszont a rövid ujjú inghez szoktatta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés