
2010. március 30., 14:152010. március 30., 14:15
Ez az LHC tavaly novemberi újraindítása utáni 2,36 TeV-es rekordenergia háromszorosa. „Óriási áttörést értünk el, a fizika egy teljesen új területe van megszületőben” – nyilatkozta Oliver Buchmüller, az LHC-projekt egyik vezető kutatója.
A tegnap kora reggelre tervezett kísérletet néhány órára el kellett halasztani az energiaellátásban fellépő zavarok, valamint a mágneses biztonsági rendszer „túlérzékenysége” miatt. Ez arra késztette a fizikusokat, hogy függesszék fel a nagy erejű ütköztetéseket. A problémák észlelése után a CERN vezetősége azonnal határozottan cáfolta, hogy a 2008. szeptemberi komoly meghibásodás megismétlődéséről lenne szó, amely miatt mostanáig el kellett halasztani a projekt megvalósítását.
A Genf közelében, a francia–svájci határon, egy 27 kilométeres alagútban működő LHC-ban a fényhez közeli protonnyalábok ütköztetése révén remélik a tudósok megtalálni a más részecskéknek tömeget adó Higgs-bozont, valamint a szuperszimmetrikus részecskéket, amelyek a világegyetem 25 százalékát kitöltő sötét anyagot alkotják .
Egy másik kísérlet, a nehézion-ütköztetések során a fizikusok igyekeznek újraalkotni a 13,7 milliárd évvel ezelőtt, az ősrobbanás után röviddel uralkodó állapotokat. A nagy hadronütköztető (LHC) új ütemterve, amely szerint az eredeti elképzelésekhez képest most alacsonyabb energiával ütköztetik a protonnyalábokat, kedvező a magyar kutatók szempontjából, akik kulcsszerepet játszanak a kezdeti adatkiértékelésben.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.