Hirdetés

Újabb rajzfilm a Székelyföldi Legendárium csapatától

Legújabb alkotásában a gyergyói táltos asszony mondáját meséli el a Székelyföldi Legendárium csapata, a rajzfilmet szeptemberben láthatja a nagyközönség. Az előző animációkhoz képest az alkotók igyekeztek nagyobb szerepet adni az egyes jellegzetes tárgyaknak, ezáltal érdekesebbé, „székelyesebbé” téve a történetet.

Fülöp-Székely Botond

2016. augusztus 29., 13:212016. augusztus 29., 13:21

„A legenda szerint egy javasasszony megjósolja a gyergyóiaknak a közelgő tatárjárást, sőt azt is elmondja, miként győzhetik le a támadókat. A székelyek hallgatnak a nőre: harcosoknak öltöztetik be az összekötött kévéket, így elijesztik az ellenséget” – vázolta röviden a feldolgozott mondát Fazakas Szabolcs, a legendárium ötletgazdája. „Hasonló történetekkel találkozunk más népek folklórjában is, ez a gyergyói változat” – tette hozzá.

A rajzfilmben egy öreg székely bácsi meséli el a mondát a kis Zetének, miközben a malomban őrlik a gabonát. „A vízimalom nyilván nem része a mondának. Azért került bele a rajzfilmbe, mert egy igazi gyergyói életképet szerettünk volna megjeleníteni, emléket állítva a Békény pataka mentén gyakorolt mesterségnek” – magyarázta Fazakas. Ma már csupán egy malom működik a környéken, amelyet múzeumnak rendeztek be. A legendárium csapata a helyszínen fényképeket készített, ezeket pedig felhasználták az animáció elkészítése során. A képkockákon valós helyszínként megjelenik a Tatárhalom, állítólag oda temették a csatában elhunyt tatárokat. A rajzfilmben három- és kétdimenziós animációt is használtak, utóbbi a szereplők visszaemlékezéseit jeleníti meg.

Novemberig a tanulás lesz a tizennégy tagú csapat fő tevékenysége, többek között Toró Annamária világhírű animátor, Ken Fountain, a DreamWorks Animation egyik munkatársa és Rofusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező is képzéseket tart nekik. „Ezután nekifogunk a nagy sorozat legyártásának, amelyben tízpercesek lesznek az epizódok” – mondta Fazakas Szabolcs. Az eddig elkészült rajzfilmeket – melyeknek már angol szinkronos változatuk is van – feljavítják, illetve bővíteni fogják, de új mondákat, legendákat is vászonra visznek.

A projekt lényege, hogy az új sorozatot külföldi tévécsatornák is levetíthetik, ezáltal öregbítve a székelyföldi régió és Udvarhely hírnevét. „Nem akarunk Hollywooddal versenyezni, de biztos vagyok benne, hogy csak jót tesz a régiónak, ha itt is lesz egy rajzfilmstúdió. A külföldi nézők majd meg akarják tekinteni a legendák helyszíneit, ez pedig fellendítheti a turizmust” – magyarázta Fazakas.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés