Szeptember 15. és 21. között kerül sor Reggio Emiliában az olaszországi Etoile Európai Színházi Központ és a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely közös színházi projektjének első fázisára – olvasható az Osonó honlapján.
2013. szeptember 15., 18:462013. szeptember 15., 18:46
A 2014. március közepéig négy munkaszakaszban megvalósuló projektben két előadás készül el párhuzamosan. Az egyiket Daniele Franci olaszországi rendező hozza létre osonós és olasz színészekkel, míg a másikat Fazakas Misi rendezi tíz, erre a projektre beválogatott olaszországi színésszel. Az együttműködésre idén márciusban kapott meghívást a társulat, mikor a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással elnyerte a Castelnovo ne\' Montiban megrendezett Teatro Lab Nemzetközi Színházi Fesztivál Ezüstcsengő nagydíját. Daniele Franci az osonós és olasz színészekből álló csapattal a Fehér Halál című dokumentarista előadást hozza létre. A cselekmény az Olaszországban dolgozó román állampolgárságú feketemunkások történeteiből áll össze, olyanokéból, akikaz egészségügyi biztosítás hiányában, munkabalesetek következtében vesztették életüket.
Fazakas Misi az olasz társulat színészeivel egy igaz történetet dolgoz fel. A Bolondok Törvénye című produkció kiindulási pontja a Franco Basaglia vitatott, 1978-ban elfogadott törvénye. Basaglia forradalmasította az olasz pszichiátriát úgy, hogy lépésről lépésre terápiás közösséget varázsolt a kórházakból hangsúlyozva, hogy nem lehet tárgyként kezelni az embereket. Az általa létrehozott terápiás közösségben a páciensek, nővérek és orvosok felelősséggel viseltettek egymás iránt, konszenzussal hozták döntéseiket. Pár év elteltével az intézet kapuit megnyitották, a bentlakók magukról és egymásról gondoskodtak.
A projekt következő szakaszára október végén kerül sor Sepsiszentgyörgyön, ahol az Osonó látja vendégül a társalkotókat. Ezt a próbafolyamatot követően, újra Olaszországban folytatódik a munka, míg az előadások bemutatóját 2014. március végén, egy nemzetközi fesztivál keretében tartják.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!