
2013. április 19., 07:322013. április 19., 07:32
A világ talán legjobb punk-rock zenekara, a népszerű The Ramones legsikeresebb felállásának egyetlen túlélője, Marky Ramone dobos és zenekara is koncertezik a Félszigeten. „Mindig is azt vallottam, hogy a The Ramones dalai túl jók ahhoz, hogy ne játsszuk őket élőben” – mondja Marky Ramone, és a mostani turné pont erről szól: a Marky Ramone’s Blitzkrieg ugyanis a minden idők tíz legfontosabb zenekara közé sorolt The Ramones 32 dalát fogja eljátszani a Félszigeten július 20-án.
A Camo&Krooked duót két osztrák srác alapította 2007-ben, és meglehetősen hamar sikerült megvetniük lábukat a drum and bass őshazájában, Nagy-Britanniában is. 2010-ben a Drum and Bass Awardson a legjobb új előadó címet, egy évre rá pedig a legjobb producernek járó díjat zsebelték be, miközben lemezeikkel – melyeken a drum and bass mellett fokozatosan a dubstep is helyet kapott – és show-jukkal nemcsak a szűkebb szakma, hanem a nagyközönség előtt is folyamatosan bizonyították, hogy a legjobbak között van a helyük. A félszigetezők erről július 19-én fognak meggyőződni, és az osztrákoknak nem lesz nehéz dolguk, főként hogy a Dirtyphonics MC-jeként ismertté vált, angol–francia MC Youthstar is velük tart.
A Félsziget Fesztivál eddig bejelentett fellépői között van a Kaiser Chiefs, Paul Kalkbrenner, a Utah Jazz & Stamina MC, a Şuie Paparude, a Benga, a The Sweet Life Society, a Ska-P, a N.O.H.A és a magyarországi Ocho Macho. A Félsziget Fesztivált tizenegyedik alkalommal szervezik meg, elővételben június 14-éig 150 lejért lehet bérletet és 50 lejért napijegyet váltani az Eventim jegyterjesztő hálózatában és a www.eventim.ro oldalon. A fesztiválra egy promó partin lehet melegíteni: Timo Maas április 13-án lép fel a Kolozsvár Arénában – ez egyben a Félszigettel társszervezésben zajló Delahoya fesztivál bemelegítő bulija is. Bővebb információk: a www.felsziget.ro oldalon olvashatóak. A Félsziget Fesztivált Kolozsvár polgármesteri hivatala és városi tanácsa támogatja.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!