Hirdetés

Újabb budapesti étterem kapott Michelin-csillagot

Újabb budapesti étterem, a Vörösmarty téren található Onyx kapott Michelin-csillagot. Pintér Katalin, az étterem igazgatója elmondta: a Michelin ellenőrei utólag sem jelezték, hogy tesztelték a vendéglőt.

MTI

2011. március 17., 09:192011. március 17., 09:19

„Kicsit meg is voltunk rémülve, hogy bár három éve hivatalosan felvettek az ellenőrizendő éttermek listájára, mégsem történt semmi. Most viszont annál nagyobb az öröm” – jegyezte a vendéglő vezetője. A fővárosi Vörösmarty téren található, hét éve működő Onyx igazgatója kiemelte: teljes mértékben magyar konyhával, magyar séffel, magyar személyzettel rendelkező étteremről van szó, az itt dolgozó csapat pedig hét éve változatlan. Az Onyx séfje, Szulló Szabina 11 éves szakmai múlttal szintén hét éve dolgozik a vendéglőben. Az ország számára is nagy elismerést jelent, hogy a Michelin-csillaggal ezúttal az igazi magyar gasztronómiát, a magyar konyha kultúráját ismerték el – hangoztatta Pintér Katalin. Az Onyx évek óta készül a Michelin-csillagra, a Szulló Szabina executive chef és Széll Tamás sous-chef vezetésével működő 49 férőhelyes étterem étlapján „csak a legkiválóbb alapanyagokból a legjobb technológiákkal készült ételek találhatóak”.

Az Étteremkalauz 2010-es kiadása szerint Budapest harmadik legjobb étterme az Onyx. Széll Tamás 2008-ban és 2010-ben is megnyerte a „Hagyomány és evolúció” szakácsversenyt, ennek megfelelően az étlapon többnyire a magyar és a nemzetközi konyhát modernizáló fogások találhatók. Például a tavalyi díjnyertes étel a tanyasicsirke-kolbász kacsamájjal, savanyú káposztamártással, habart tojással és kandírozott szalonnával, vagy a szopósmalac-sült almás véres hurkával, lilakáposzta-mártással, káposztalekvárral és nudlival. Az étteremben 3990 forintért ebédmenüt is lehet kapni, ezen a héten például bélszíntatár hűvös paprikalevesben pirítóssal, gyöngytyúkmell supreme vargányamártással, habart tojással és piemonti mogyorókrém kávés csokoládéspagettivel is szerepel a menüsorban.

A 2011-es Európai Michelin-kalauzban 1771 éttermet és 1557 szállodát értékeltek. A frissített rangsor szerint Európában jelenleg 15 háromcsillagos, 58 kétcsillagos és 284 egycsillagos étterem van; utóbbiból 39 kapott idén először csillagot. A kalauz szerint továbbra is ugyanaz a 11 francia, 2 olasz és 2 brit étterem érdemli ki a háromcsillagos elismerést. Érdekesség, hogy Alain Ducasse sztárszakács londoni és párizsi étterme is a legjobbak között van.

Magyarországon a fővárosi Ráday utcában található Costes megőrizte a rangos minősítést, így az újonnan kitüntetett Onyxszal együtt már két, Michelin-csillagos étteremmel büszkélkedhet az ország. Ugyancsak sikerült megőriznie Bib Gourmand-jelzését mind a négy hazai, budapesti étteremnek. A 21, az Arcade Bistro, a Bock bisztró és a Csalogány 26 tavaly nyerte az elismerést, mely a Michelin-csillag előtti legmagasabb szintnek számít. A Michelin-kalauz az ismert francia gumigyár gondozásában jelenik meg, és a francia gasztronómia bibliájaként tartják számon. A híres csillagokat névtelen ellenőrök ajánlása alapján osztják ki, akik az ételek megkóstolásán kívül alaposan szemügyre veszik az étterem konyháját, edényeit, evőeszközeit, poharait, sőt még a mellékhelyiségeket is. A csillagot megelőző Bib Gourmand-minősítés a vendéglőket elsősorban ár-érték arány szerint rangsorolja; a kiváló minőség mellett meghatározó szempont, hogy a szakácsok jó minőségű alapanyagokból dolgozzanak, és kellő figyelmet fordítsanak az ételek elkészítésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés