
2011. február 03., 09:442011. február 03., 09:44
Az esőerdőben élő, a nyugati civilizációtól elzárt embereket repülőgépről fényképezték le. A brazil hatóságok már évek óta figyelemmel követik őket a levegőből, hogy észleljék, ha esetleg idegenek hatolnának be a törzs területére.
Az erdőben komoly problémát jelentenek a határ perui oldaláról érkező illegális fakitermelők, ám Peru semmit nem tesz ellenük, hiába kampányolnak a különböző nemzetközi és brazil szervezetek. A törzs tagjai egészségesnek tűnnek, a felvételek alapján étrendjük zömét manióka, papaja és banán teszi ki, melyeket saját kertjeikben termesztenek. A terményeket pántos, fonott kosarakban szállítják, otthonukat pedig pálmalevelekkel védik. Íjjal vadásznak, és machetéjük (bozótvágó kés) is van, sőt az egyik felvételen még egy fémedény is látható, amelyhez valószínűleg törzsek közötti csere révén jutottak hozzá.
A felvételeket a Survival International szervezet tette közzé hétfőn azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a világtól elzártan élő emberekre leselkedő veszélyekre. Stephen Corry, a szervezet igazgatója szerint az illegális fakitermelők el fogják pusztítani a törzset, ezért létfontosságúnak tartja, hogy a perui hatóságok még azelőtt cselekedjenek, hogy késő lenne.
„A képeken látható emberek erősek és egészségesek. Amire tőlünk szükségük van, az a területük megvédése, hogy ők maguk dönthessenek a saját jövőjükről” – fejtette ki. A törzs ősei valószínűleg a brazil kaucsuktermelés berobbanása idején, nagyjából száz évvel ezelőtt rejtőztek el az esőerdő mélyén. A 19–20. század fordulóján rendszeresek voltak az összetűzések a gumifákat csapoló emberekkel, és sok indián vesztette életét emiatt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.