A csíkszeredai Role zenekar legújabb, Egyedül című verses-zenés albuma jelenik meg december 3-án, József Attila halálának évfordulóján címmel.
2013. november 28., 18:322013. november 28., 18:32
„József Attila minden versében megváltoztathatatlanul benne van a dal, a dallam, ezért tulajdonképpen könnyű dolgunk volt, ugyanakkor akár meg is vádolhatnánk, hogy nem hagyott beleszólni, jobban belevinni kreatív énünket versei megzenésítésébe” - írják az alkotók. A zenekarnak ez év áprilisában készült el a József Attila-műsora, de azóta adódott hozzá még néhány dal – mondta el Nagy Tivadar zenekarvezető.
„Azt szokták mondani a hangfelvétel kapcsán a hangmérnökök, hogy soha nem lehet befejezni, csak abbahagyni, mert mindig van valami finomítani való. Ez a lemez is azt mutatja, hogy hol hagytuk abba. A dalok milyenségéért teljes mértékben József Attila a „felelős”, és lehet, hogy néhány dal túl erősre sikeredett” – mondta a zenekarvezető.
Mint kifejtette, az új album dalai kicsit az elmúlt negyven-ötven év zenei kultúráját tükrözik vissza a dallamokban. “Egészen modern zenei eszközöket is beletettünk, viszont megtalálhatók benne musicales elemek is. Az hallható az albumon, amilyen hatások bennünket értek, de mindenekelőtt az, ami a versekből „jött – tette hozzá Nagy Tivadar. A zenakar lemezbemutató koncertet tart a csíki Kájoni János Megyei Könyvtárban december 3-án és 4-én 18 órától.
Péter Beáta
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!