Hirdetés

Új fejlesztés: saját hangunkon beszélhetünk folyékonyan idegen nyelveken

Saját hangunkon beszélhetünk folyékonyan kínaiul, franciául vagy bármely más, számunkra idegen nyelven a Microsoft új fejlesztésének segítségével, amely a hangzó beszédet alakítja át gépi szinkrontolmácsként" a választott nyelvre.

MTI

2012. november 12., 11:042012. november 12., 11:04

A Galaxis útikalauz stoposoknak című Douglas Adams-regény kitalált élőlénye, amelyet bárki a fülébe dugva azonnal megért minden nyelvet már nem a jövő zenéje. Rick Rashid, a Microsoft szoftveróriás kutatási igazgatójának blogbejegyzéséből kiderül, hogy a program jelenlegi állapotában ugyan még számos hibát ejt, mégis sokkal jobb, mint bármely korábbi  hasonló próbálkozás.

Rashid az októberi, Tiencsinben tartott bemutatón néhány mondatát mandarin nyelven mondta el a program segítségével.

A fejlesztők számára a legnagyobb kihívást a beszélő megértése jelenti – idézi az igazgatót a TechNewsDaily.com című online magazin. Ezen a problémán már azóta dolgoznak, mióta a számítógép létezik. Az új fejlesztés mára a szabad beszélt nyelv 86-88 százalékát felismeri.

„Még mindig távol van a tökéletestől, mégis ez a legdrámaibb fejlődés az 1979 óta\".

Miután a rendszer felismeri, hogy mit mond angolul a felhasználó, a Microsoft fordítóprogramja átalakítja azt kínai szavakká, majd a szórendet a nyelvtani szabályok szerint megváltoztatja. A megfelelő hangszín eléréséhez Rashidnak egy órányi beszédére volt szükség, valamint fel kellett vennie egy mandarin anyanyelvű személy néhány órás beszédét is.

„Még sok munka vár ránk, de a technológia nagyon ígéretes. Reméljük, hogy néhány éven belül olyan rendszerek állnak majd rendelkezésünkre, amelyeket teljességgel lebontják az emberek között nyelvi akadályokat” – mondta az igazgató.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés