Hirdetés

Új fejezet kezdődött az űrkorszakban: Föld körüli pályán az első magánűrhajó

Föld körüli pályára állt a SpaceX magántársaság űrhajója kedd reggeli fellövése után. A tervek szerint a legénység nélküli Dragon űrkabin az első, teljes egészében magáncég által kifejlesztett űrjármű, amely a tervek szerint összekapcsolódik a Nemzetközi Űrállomással.

Hírösszefoglaló

2012. május 22., 13:062012. május 22., 13:06

A Dragon egy Falcon 9 hordozórakétán emelkedett a magasba kedd reggel, a floridai Cape Canaveral űrkomplexum egyik kilövőállványáról. A rakétát szintén a 40 éves amerikai milliárdos Elon Musk tulajdonában levő Space Exploration Technologies – a SpaceX – fejlesztette ki.

A Dragon legénység nélkül szállt fel, de több mint féltonnás rakományt visz a Nemzetközi Űrállomáson jelenleg tartózkodó hat űrhajósnak. Egyelőre nem is tervezik űrhajósok szállítását az eszközzel, de úgy tervezték, hogy embereket is képes legyen szállítani.

A Dragon tíz perccel az indítás után Föld körüli pályára állt, ezt követően három napig teszteli az eszközt. A kapszula 2 kilométerre megközelíti az űrállomást, majd ha minden megfelelően működik, a negyedik napon még közelebb repül. Végül az állomáson dolgozó űrhajósok vezérlésével összekapcsolódik vele.

A kabin két hét után indul vissza a Földre. A Dragon a tervek szerint nem fog megsemmisülni, mivel biztonságos visszatérésre tervezték.

A Dragon az első olyan magánűrhajó, amely képes összekapcsolódni a nemzetközi űrállomással, eddig csak az Egyesült Államok, Oroszország, Japán, az Európai Unió és Kína voltak képesek hasonló űrprogramokra.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egyébként űrsikló-programjának befejezése után nagy reményeket fűz ahhoz, hogy a magánszektor olyan űrhajókat fejleszt, amelyek képesek szállítmányt vinni a nemzetközi űrállomásra. A NASA 1,6 milliárd dolláros szerződést kötött a SpaceX-szel, amely a tervek szerint négy év alatt tizenkét küldetést hajt majd végre. Egy másik szerződést az Orbital Sciences Corporation (OSC) társasággal kötötte a NASA, szintén a nemzetközi űrállomás ellátásával kapcsolatban Az OSC járműve az idei év végén hajtja végre első próbarepülését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés