Hirdetés

Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című regényét mutatták be Kolozsváron

A 16–17. századi erdélyi asszonyok „hálózata”, összetartása, és a korabeli nyelv egyaránt lenyűgözte a regény írása és a korszak tanulmányozása közben – fogalmazott Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című történelmi regényének szombat esti bemutatóján a kolozsvári Bulgakov kávéházban.

2014. február 02., 16:432014. február 02., 16:43

A szerzővel Molnár-Bánffy Kata és Lévai Anikó beszélgetett az eseményen, amelyen zsúfolásig megtelt a kávézó télikertje. A közönségnek Kántor Melinda színművész olvasott fel egy rövid részletet a regényből a beszélgetés előtt.

Molnár-Bánffy Kata az idézetből a Báthory család titkára vonatkozó részt emelte ki. Ennek kapcsán a szerző megjegyezte, ő is kíváncsi volt erre a titokra, ezért is választotta regénye főhősének Báthory Annát – Báthory Gábor erdélyi fejedelem húgát –, akinek esküvőjével kezdődik a regény.

Mint kiderült, a Libri Kiadó gondozásában megjelent mű nem az utolsó ebben a témakörben, hiszen Ugron Zsolna regénytrilógiát tervez a korszakról.

Báthory Anna alakját Makkai Sándor Ördögszekér című regényében, és Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájában „fedezte fel”, és, mint rámutatott, éppen olyannak bizonyult, ahogyan Umberto Eco a regényíró számára ideális történelmi személyiséget meghatározta: tudunk róla valamit, de nem eleget, így az írói fantáziának is marad elég tere kibontakozni.

Lévai Anikó jogász szemszögből közelítette meg a történelmi források problémakörét, szerinte ugyanis sok „vádirat”, amely ebből a korszakból fennmaradt, nem érdemel hitelt, hiszen számos koncepciós per zajlott akkoriban.

Példaként Báthory Anna nagynénje, Báthori Erzsébet híres koncepciós perét hozta fel – az özvegyasszonyt azzal vádolták, hogy hatszáznál is több szűzlányt ölt meg brutálisan, majd vérükben fürdött meg. A per hátterében az asszony vagyonának megszerzése állhatott, de ugyanilyen koncepciós per áldozata lett kis híján Báthory Anna is, ő azonban „megúszta” a vagyonelkobzással. Lévai Anikó kitért arra is, hogy a szerző „tudományos alapossággal” beszél a regényben a kor társadalmi, gazdasági helyzetéről is.

Ugron Zsolna elmondta: igen részletes leírás maradt fenn a kolozsvári boszorkányperekről, de levéltári kutakodása során rátalált egy korabeli káromkodásokat rögzítő leírásra is: egy kolozsvári nyilvános fürdőben történt veszekedés – két asszony összekapott egy férfin – leírása ugyanis részletesen fennmaradt.

A 17. századi erdélyi nemesasszonyok életmódját ecsetelve a szerző arra is kitért, hogy milyen nagy felelősségük volt, hiszen – míg férjeik a törökkel háborúztak – rájuk maradt a sok esetben falvak tucatjait felölelő birtok igazgatása. A személyes sorsukba viszont igen kis beleszólásuk volt, az sem volt ritka, hogy saját gyerekeiket elvették tőlük, ha „nem megfelelően nevelték” őket.

A szerző elmondta: következő történelmi regényében Esterházy Miklós nádor alakját idézi meg, „aki körül három érdekes asszony szoknyája suhogott, Báthory Annáé, Nyáry Krisztináé (aki felesége is volt) és Várday Kataliné.” Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége megjegyezte, az elmúlt évtizedek magyar politikáját ő is elég közelről látta, ezt azonban mégsem írhatja meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés