
A világ legnehezebb maratonjának tartott, az északi sarkkörön túl szervezett versenyen első helyre befutott Tiberiu Uşeriu extrém hosszútávfutót köszöntette Klaus Johannis a hét végén.
2016. március 20., 16:222016. március 20., 16:22
Mint az államfő Facebook-oldalán olvasható, dicséretes és tiszteletre méltó, hogy a besztercei sportoló első helyen végzett az extrém körülmények között tartott versenyen.
Uşeriu szombaton nyerte meg az 6633 Ultra elnevezésű maratont, miután egy héten keresztül 566 kilométert futott a rendkívüli hidegben, ahol a hőmérséklet néha elérte a mínusz 62 Celcius fokot is. Hogy hozzáedződjön a versenyhez, a sportoló naponta több tíz kilométert futott rövidnadrágban, meztelen felsőtesttel, a szabadban éjszakázott fagyos időben és tavak jeges vizében fürdött, naponta egy-három órát futott mínusz 10 és 21 fokos időben, hogy megszokja a hideget.
Az északi sarkköri maratonon különleges, 90 százalékban libatollból készített öltözéket viselt Uşeriu. A maratont 2007-ben szervezték meg első ízben, azóta mindössze 19 résztvevőnek sikerült teljesítenie a távot.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!