2011. augusztus 09., 09:142011. augusztus 09., 09:14
Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, az önkéntesség éve keretében több rendezvényt, kalákát, népi fürdőépítést szerveztek, ám az önkéntes tűzoltóság a legkiterjedtebb önkéntes mozgalom, amelynek a Székelyföldön történelmi múltja van. Háromszéken 155 évvel ezelőtt Kökösön alakult meg az első önkéntes tűzoltóság, majd 1872-ben Sepsiszentgyörgyön bejegyezték az első önkéntes tűzoltó-egyesületet. Tamás Sándor emlékeztetett, idén a Székelyföld-díjat az ország legidősebb, aktív önkéntes tűzoltója, a 85 éves köröspataki Váncsa György kapta. Az országos versenyt a háromszéki önkormányzat a Kovászna Megyei Készenléti Felügyelősséggel közösen szervezi, amelyet az elmúlt évek során sikeresen fejlesztettek, 2008-ban 4,8 millió lej pályázati pénzből hat korszerű tűzoltóautót, idén 3,5 millió lejes támogatásból két mentőt és további öt tűzoltójárművet vásároltak.
György Alfons ezeredes, a készenléti felügyelőség parancsnoka elmondta, a katonai tűzoltók munkájuk során sok esetben támaszkodnak az önkéntesekre, a helyi lakosságot könynyebb mozgósítani, amíg a profik kiérnek, az önkéntesek már elkezdik az oltást. Kovászna megyében 46 önkéntes tűzoltó-alakulat működik, gyakorlatilag minden városban és községben, de mindegyiknek nincs felszerelése, vagy túl elavultak a járműveik. Így például a megyei versenyre csak 14 csapat tudott benevezni, közülük Uzon község csapata bizonyult a legjobbnak. Az augusztus 11–12. között Kézdivásárhelyen sorra kerülő országos versenyen 19 csapat vesz részt az ország 17 megyéjéből, kilenc önkéntes és tíz magántűzoltócsapat. Augusztus 11-én felvonulnak a város utcáin, majd a két nap során összesen három ügyességi és szakmai megmérettetésen vesznek részt. Az eseményre meghívták Traian Igaş belügyminisztert, ám az ő részvétele még nem biztos.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!