Hirdetés

Tűzoltóverseny Háromszéken

Első alkalommal szerveznek országos tűzoltóversenyt Kovászna megyében, a megmérettetésre augusztus 11–12-én Kézdivásárhelyen kerül sor, belügyminisztériumi engedéllyel, jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Tamás Sándor.

Bíró Blanka

2011. augusztus 09., 09:142011. augusztus 09., 09:14

Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, az önkéntesség éve keretében több rendezvényt, kalákát, népi fürdőépítést szerveztek, ám az önkéntes tűzoltóság a legkiterjedtebb önkéntes mozgalom, amelynek a Székelyföldön történelmi múltja van. Háromszéken 155 évvel ezelőtt Kökösön alakult meg az első önkéntes tűzoltóság, majd 1872-ben Sepsiszentgyörgyön bejegyezték az első önkéntes tűzoltó-egyesületet. Tamás Sándor emlékeztetett, idén a Székelyföld-díjat az ország legidősebb, aktív  önkéntes tűzoltója, a 85 éves köröspataki Váncsa György kapta. Az országos versenyt a háromszéki  önkormányzat a Kovászna Megyei Készenléti Felügyelősséggel közösen szervezi, amelyet az elmúlt évek során sikeresen fejlesztettek, 2008-ban 4,8 millió lej pályázati pénzből hat korszerű tűzoltóautót, idén 3,5 millió lejes támogatásból két mentőt és további öt tűzoltójárművet vásároltak.

György Alfons ezeredes, a készenléti felügyelőség parancsnoka elmondta, a katonai tűzoltók munkájuk során sok esetben támaszkodnak az önkéntesekre, a helyi lakosságot könynyebb mozgósítani, amíg a profik kiérnek, az önkéntesek már elkezdik az oltást. Kovászna megyében 46 önkéntes tűzoltó-alakulat működik, gyakorlatilag minden városban és községben, de mindegyiknek nincs felszerelése, vagy túl elavultak a járműveik. Így például a megyei versenyre csak 14 csapat tudott benevezni, közülük Uzon község csapata bizonyult a legjobbnak. Az augusztus 11–12. között Kézdivásárhelyen sorra kerülő országos versenyen 19 csapat vesz részt az ország 17 megyéjéből, kilenc önkéntes és tíz magántűzoltócsapat. Augusztus 11-én felvonulnak a város utcáin, majd a két nap során összesen három ügyességi és szakmai megmérettetésen vesznek részt. Az eseményre meghívták Traian Igaş belügyminisztert, ám az ő részvétele még nem biztos.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés