
Fotó: Ürmösi Levente Mihály
A politika fokozatos háttérbe kerülése, a zenei fesztiválokra, főként a néhai Félszigetre jellemző hangulat, a tábor átlagéletkorának drasztikus csökkenése és a gyakori esőzés fog elsősorban eszünkbe jutni a szombaton éjszaka véget ért 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborról.
2014. július 28., 09:522014. július 28., 09:52
Pontosabban vasárnap hajnalban 6 körül, hiszen a hagyományoktól eltérően a túlnyomó többségben székelyföldi tinédzserek által birtokba vett bulihelyszíneken (idén először a nagyszínpadon is) lemezlovasok szolgáltatták az elektronikus zenét.
Az ötnapos rendezvény ideje alatt többször is lehetett hallani visszajáró táborozóktól, hogy a két és fél évtizedes szabadegyetem és diáktábor már nem olyan, mint korábban, elveszítette régi „arcát”. Többen megjegyezték azt is, hogy a politikai témájú beszélgetések egyre inkább a háttérbe szorulnak, a látogatottságuk is csökkent valamelyest, a könnyedebbnek nevezhető programokon, az oktatási, gazdasági vagy akár irodalmi és zenei témájú panelbeszélgetéseken viszont egyre több az érdeklődő.
Azon sem lepődik meg már senki a Tusványoson, hogy fokozatosan növekszik azok száma, akik kizárólag a koncertek és a bulik miatt verik fel a sátrat a Csomád lábánál, egyéb programok iránt nem nagyon érdeklődnek. Ezzel magyarázható, hogy egyre több a tizenéves a szabadegyetemen, ők nyilván erdélyi zenei fesztivál hiányában Tusnádfürdőre jönnek kiereszteni a gőzt. Tulajdonképpen ők a felelősek amiatt, hogy az idei Tusványos nem egyszer idézte fel az elmaradt Félsziget Fesztiválon tapasztalt hangulatot.
Az idén is több tízezer látogatót befogadó szabadegyetemnek viszont voltak hangulatrontó elemei, eseményei is. Szerdáról csütörtökre virradóra a táborterület mellől tűnt el a 18 éves korondi Tófalvi Csaba. A fiatalt családján, barátain kívül azóta is nagy erőkkel keresi a rendőrség és a csendőrség.
Lehangoló látványt nyújtott, hogy a mentősöknek (főleg szombaton éjszaka) rendszeresen akadt dolguk a tábor területén. Sokan panaszkodtak amiatt, hogy a végre-valahára felújított zuhanyzók lefolyói már a reggeli órákban eldugultak – „köszönhetően” annak, hogy a fesztiválozók nagy többsége a mosdókban próbálta levakarni lábbelijéről a sarat, így a későn ébredők kénytelenek voltak bokáig érő szennylében tisztálkodni. Arról nem beszélve, hogy a sátortáborban működő zuhanyzót vécének is használták, pedig az illemhely attól 5 méterre állt.
Többen panaszkodtak az eladók miatt is, akik inkább a külföldi turisták zsebéhez szabták az idei árakat. Azon még nem tudtunk csodálkozni, hogy a legolcsóbb dobozos sör 5 lejbe került, a lángosért pedig 6 lejt kértek el, az egyik lacikonyhánál viszont egy kisebb adag szalmakrumplit némi savanyúsággal 18 lejért lehetett „kiérdemelni”, a félliteres ásványvíz pedig 5 lejbe került, a táboron kívüli, 2 lej alatt beszerezhető 2 és fél literes nedűt viszont a bejáratnál azonnal elkobozták a tábori szabályzatra hivatkozva.
Mindezek ellenére a látogatottság szempontjából egyre népszerűbb Tusványos egészen biztosan idén is tudott felejthetetlen pillanatokat nyújtani látogatóinak. Ezért a számos izgalmas beszélgetésen kívül kétségkívül a zenekarok is felelősek. A szerző véleménye szerint idén a Kiscsillag és a 30Y adta a legjobb koncertet Tusnádfürdőn, a népszerűségi díjat pedig a szabadegyetem himnuszát is jegyző Intim Torna Illegál érdemelné ki.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!