Hirdetés

Tusványos: körvonalazódik a műsor

Idén is több ezer résztvevőt várnak az idei, Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborba, amelyet július 19–24. között tartanak Tusnádfürdőn. Az „Összenő, ami összetartozik” jelszóval induló, huszonkettedik alkalommal megszervezett rendezvény az immár hagyományosnak számító programkeretet kínálja az érdeklődőknek: a Tusványoson ezúttal is terítékre kerülnek az aktuális politikai és közéleti témák, a jelenlévők ugyanakkor gazdag koncertkínálatból is válogathatnak.

Gyergyai Csaba

2011. május 03., 08:552011. május 03., 08:55

A rendezvény főszervezője, Sándor Krisztina a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) képviseletében a Krónika érdeklődésére elmondta, az idei szabadegyetem és diáktábor központi témája az elmúlt időszak politikai folyamatainak egyfajta összegzése, áttekintése, illetve a magyarországi választások hozta új lehetőségek bemutatása lesz, különös tekintettel a nemzetpolitikai rendszerváltásra, illetve az egyszerűsített honosítás kérdéskörére, melyek az egész Kárpát-medencei magyarság számára kiemelt jelentőséggel bírnak.

Emellett, mint minden alkalommal, a rövidnadrágos politizálásnak teret biztosító rendezvény idén is kiemelten foglalkozik a magyar–román és a magyar–magyar párbeszéddel. A Tusványos politikai témájú programjai még nem nyilvánosak, a főszervező ígérete szerint a meghívott előadók listáját később teszik közzé.

A koncertek, szabadidős programok idén is fontos részét képezik majd a rendezvénynek, Sándor Krisztina szerint a szervezők idén is igyekeznek változatos zenét szolgáltatni a tábor ideje alatt. Az állandó fellépőnek számító csíkszeredai Role zenekaron kívül idén többek közt a Kiscsillag, az Edda Művek, a Budapest Bár és a Ghymes kapott meghívót a rendezvényre, de fellép még a Nagy Feró vezette Beatrice, az Intim Torna Illegál, a Magna Cum Laude is. A zenei program egyik fénypontjának ígérkezik az Illés Lajos-emlékkoncert is, amelynek keretében több sztárvendég közreműködésével idézik meg az Illés-együttes alapítójának munkásságát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés