
Először hajtott végre siklórepülést és földre szállást olyan űrhajó, amelyet turisták szállítására terveztek. A Virgin Galactic vállalat űrhajójának második próbálkozásra sikerült biztonságban végrehajtania a küldetést, miután a gépet két évig fejlesztették azt követően, hogy a korábbi prototípus 2014-ben lezuhant – írja az AFP a vállalat közleményére alapozva.
2016. december 06., 17:012016. december 06., 17:01
A SpaceShipTwo elnevezésű, VSS Unityként is ismeretes űrhajót a WhiteKnightTwo VMS Eve teherrepülő emelte a magasba a kaliforniai Mojave légi- és űrkikötőből – írta a vállalat Twitter-üzenetében. Az „anyahajóról\" lecsatlakozó űrjárót a személyzete önállóan irányította és tette földre sikerrel, biztonságosan. A Richard Branson, brit milliárdos vállalkozó cége csapatának sikere kulcsfontosságú, mivel most már következő szintre emelhetik a próbarepüléseket. A következő lépés az űrhajó hibrid rakétamotorjának működésbe hozása repülés közben.
A vállalat erőfeszítéseit jelentősen visszavetette a korábbi próbarepülés, amikor 2014 októberében a SpaceShipTwo elődje irányíthatatlanná vált a kaliforniai Mojave sivatag fölött, majd lezuhant. A balesetben a pilóta megsebesült, de ejtőernyő segítségével ért földet, így életben maradt, ám a segédpilóta meghalt. Vizsgálatok szerint a pilóták a próbarepülésen túl korán vetették be a gép fékezőfunkcióját, és ez okozta a balesetet. Az új űrhajómodellt csak másfél évvel később, idén februárban mutatta be a fejlesztő cég kaliforniai bázisán. Akkor a Virgin Galactic vállalat hangsúlyozta, nem indítanak kereskedelmi űrrepülőjáratot, amíg nem biztosak abban, hogy képesek biztonságosan végrehajtani ezt a feladatot.
A SpaceShipTwo elődje, a SpaceShipOne volt az első magánűrhajó, amely kijutott az űrbe. Továbbfejlesztésével az a tulajdonos vállalat célja, hogy turistákat szállítson több mint 100 kilométeres magasságba, ahol már tapasztalható a súlytalanság, és a Földre való kilátás is egyedi. Amikor sikerül az űrhajó végleges formáját megépíteni, egyszerre hat turistát lesz képes szállítani. A vállalat számításai szerint egy utazás személyenként 250 ezer amerikai dollárba fog kerülni, azonban a magas ár ellenére már több mint hatszázan feliratkoztak a jövőbeni utazásra, köztük olyan hollywoodi sztárok is, mint Leonardo DiCaprio vagy Ashton Kutcher.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!